Bozóki: tompítani kell a kulturális konfliktusok élét

MTI
Tompítani kell a kulturális konfliktusok élét - mondta Bozóki András kulturális miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol ismertette a tárca által támogatott két kulturális program - Tengertánc és PANKKK - eredményeit.

A kultúrák közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozva Bozóki András kijelentette: "Nem elég az, hogy gettószerűen elkülönülő kiskultúrák vannak,(...) a multikulturalitás támogatása mellett a kultúrák közötti párbeszédre kell helyezni a hangsúlyt" - fogalmazott a miniszter, aki szerint ez nem csak "elősegíti a kölcsönös megértést", de ezzel lehet "tompítani a kulturális konfliktusok élét". Ennek szellemében a Nemzeti Kulturális Alap új ideiglenes kollégiumot hozott létre a napokban - jelentette be Bozóki András. A Kultúrák Közötti Párbeszéd Ideiglenes Kollégiuma 50 millió forintos keretpályázata várja majd a pályázókat 2006-ban.

A kollégium - melynek hivatalos bejelentése a közeljövőben várható - céljáról a miniszter elmondta: "a lényeg, hogy koprodukciók jöjjenek létre, közös pályázatok, többséghez és kisebbséghez vagy különböző kisebbségekhez tartozó közösségek tagjai között."

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője az élő népi kultúráért - tavaly decemberben - indított Tengertánc programról szólva elmondta: "várakozáson felüli sikert hozott" az összesen 175 millió forintos keretből meghirdetett kezdeményezés.

Majdnem minden harmadik jelentkező részesült a pályázónkénti 60 ezer és egymillió forint közötti összegből, így összesen a négy kategóriában induló 829 pályázóból 302 nyertest hirdettek - számolt be a miniszter. Bozóki András arra a felvetésre, hogy nem tartja-e "elaprózásnak" a sok támogatottnak járó összegeket, azt mondta: ez egy próbaév volt, egyelőre ennyi pénzből gazdálkodhattak, mindazonáltal "így talán igazságosabb" volt a támogatás elosztása.

Az ugyancsak tavaly életre hívott Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) tevékenységéről szólva - aminek lényege, hogy vidéki klubhelyiségeket támogatnak, amennyiben azok amatőr zenekaroknak biztosítanak promóciós segítséget és fellépési lehetőséget - Bozóki András elmondta: eddig 46 klubbal kötöttek szerződést.

A könnyűzene támogatására szánt újabb kezdeményezésekről elmondta: ötmillió forinttal támogatják az őszi Zenei Szemlét, továbbá létezik egy 84 millió forintos - az ORTT-vel közös - pályázatuk.

A tájékoztató végén Bozóki András miniszteri elismerő oklevelet adományozott három zenei újságírónak. Jávorszky Béla, Sebők János szerzőpáros - nekik négymilliós miniszteri támogatás is jutott - és Szőnyei Tamás "kiemelkedő zenetörténészi és zenekritikusi" munkásságáért részesült elismerésben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25