Z'ev és KK.Null a Trafóban

2006.04.12. 18:09
Az underground zene két élő legendája lép fel április 18-án a Trafó Bárban. Z'ev elemi erejű ütőhangszeres zenész, az "ipari" zene egyik megteremtője; KK.Null pedig "a gitár zajterroristája" megtisztelő nevet érdemelte ki munkásságával, és zenéjének ereje azóta sem csökkent, hogy a gitárról az elektronikára váltott át.

Mindketten számos zenésszel dolgoztak már együtt, és közösen is már több lemezt letettek az asztalra: most Artificial Life című munkájukkal turnéznak. Hol sűrű és agresszív, hol meditatív irányokba kalandozó, de mindenképpen zavarbaejtő és lenyűgöző zenéjük mindenképpen nyitottságot igényel, viszont cserébe nem mindennapi élményt ígér.

Z'ev sokak szerint az ipari zene egyik alapítója, ám az ebben a műfajban tevékenykedők többségével ellentétben ő képzett dobos, 12 éves korában abszolválta első profi fellépéseit. 1977 óta 36 kiadványt jelentetett meg olyan kiadóknál, mint a Tzadik (John Zorn cége) vagy a Touch - ezek között nem csak lemezek és kazetták, hanem könyvek is vannak, és akkor még a legkülönfélébb múzeumok számára készített installációit nem is számoltuk.

KK.Null vagyis Kazuyuki Kishino eredetileg Butoh táncosnak tanult, és emellett játszott kis tokiói klubokban gitárimprovizációkat. A nyolcvanas évek elején már Merzbow-val együttműködve tette le a később világhírüvé vált japán zajzenei iskola alapköveit, majd több gitár-noise zenekarban is megfordult.

A "gitár zajterroristáját" a világ leginkább a Zeni Geva gitáros-énekes-agytrösztjeként ismerte meg: az extrém súlyos zenét produkáló, ahogy ő nevezte, "progresszív hardcore trió" együtt dolgozott Steve Albinivel, és olyan kiadóknál jelentetett meg lemezeket, mint az Alternative Tentacles vagy a Neurot (a Neurosis zenekar vállalkozása). Az utóbbi években elsősorban gitárja helyett az elektronikára koncentrál, szólólemezein és másokkal közös munkáin is az elektronikus zene, sőt, úgy általában: a zene határterületein kalandozva.

Diszkográfiája tételeinek száma meghaladja a százat; és azok listájából is csak ízelítőt adhatunk, akikkel együtt zenélt: John Zorn, Jim O'Rourke, Fred Frith, Chris Watson, Keiji Haino, James Plotkin. KK.Null fellépett már Budapesten, a 2002-es X-Peripheria fesztiválon.

Az estét Paizs Miklós nyitja meg, akit ugyan a hazai közönségnek nem kell bemutatni, de valószínűleg mégis sokaknak meglepetéssel fog szolgálni.