Jenő
-3 °C
6 °C

Műgyűjtők éjszakája a Falk Miksa utcában

MTI
2006.07.31. 09:06
Műgyűjtők éjszakája címmel kortárs műalkotásokhoz invitálja augusztus 3-án éjszakára néhány Falk Miksa utcai galéria már meglévő és leendő vásárlóit, s zenét performanszt, bort és pogácsát is ígér a műélvezethez.

A Múzeumok Éjszakája sikerén felbuzdulva - amelyhez több galéria is csatlakozott - jutottak arra a gondolatra a köztudomásúan műkereskedésekkel, antikvitásokkal szegélyezett utca kortárs művészekkel foglalkozó galériái, hogy megrendezik a Műgyűjtők éjszakáját.

Délután 5-kor új kiállítások megnyitásával, kiadványok bemutatásával, művészek dedikálásával indul a program. Több művész vállalkozott arra, hogy a helyszínen rajzol vagy fest. Miközben egyik galériából a másikba sétál a látogató, alkalma nyílik előadásokat meghallgatni, műtörténészekkel, műkereskedőkkel és a művészekkel beszélgetni. A galériák kitelepülnek az utcára, a szobrokat, műtárgyakat kiviszik a sétálók közé. Több népszerű zenekar mellett büfé is gondoskodik a jó hangulatról.

Most, augusztus 4-én csak az utca eleje ünnepli a kortárs művészetet. A Körmendi Galéria kezdeményezésére a szomszédságban található intézmények fognak össze ezért. Körmendiéknél a Tornyai-díjas, Hódmezővásárhelyen élő Kéri László kiállítását nyitják meg. A franciaországi magyar alkotókra szakosodott Erdész-Makláry galériában a 2001-ben elhunyt Paul Kallos fehérre fehérrel festett képeit láthatják az érdeklődők.

A Haas Galéria Modern klasszikusok címmel 20. századi és kortárs festményeket és grafikákat vonultat fel. A Pintér Szonja Kortárs Galériában a Kapu a teljesség felé címmel nyílik tárlat, míg a Pintér Antik régiségkereskedés a megszokott bútorokat, csillárokat, festményeket, szőnyegeket, ezüstöket, porcelánokat mutatja. A 20. század első felének polgári bútoraival foglalkozó Bardoni régiségkereskedésben a szecesszió, a Bauhaus és az art-deco irányzatok lakberendezési- és dísztárgyait lehet megcsodálni.

A Studio Agram a biedermeiertől a modern stílusokig képviseli a lakberendezési stílusokat.

Az augusztus 3-i Műgyűjtők éjszakáján nyitva tart a Falk Miksa utcában a Café Picard és a Parlament borszaküzlet. A rendezvény idejére elterelik az utcából az autóforgalmat és megtiltják a parkolást is.

Ha sikeres lesz az éjszakai műélvezet, a galériák úgy tervezik, rendszeresen megismétlik rendezvényüket. Ám addig is már készülnek egy nagyszabású, az egész műkereskedelmi negyedet érintő fesztiválra, amelyet szeptember 16-án tartanak: a Falk Miksa utca teljes hosszában megtelik majd jókedvű művészetkedvelőkkel a képzőművészet, az antikvitás és a zene jegyében.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?