Vasi diákok munkái az Irokézben

MTI
2006.08.22. 15:58
A Vas megyei képzőművészeti tehetségkutató versenyben részt vett diákok munkáiból kiállítás nyílik pénteken a szombathelyi Irokéz Galériában, és a megnyitón osztják a nyerteseknek járó díjakat.

Szoboszlai János, a budapesti acb Galéria vezetője, a bírálóbizottság tagja elmondta az MTI-nek, hogy három társával együtt úgy döntött: a pályázatra beküldött összes alkotást kiállítják.

Így 22 oktatási intézmény és három művészeti szabadiskola 133 diákjának csaknem 400 munkája látható a tárlaton. A zsűritag annyit elárult, hogy hat díjat osztanak ki pénteken. (A nyertesek díjként egy-egy vásárlási utalványt kapnak, amelyet egy bizonyos képzőművészeti boltban válthatnak be. )

A tavasszal meghirdetett pályázaton a Vas megyei felső tagozatosok, középiskolások, valamint a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola hallgatói vehettek részt, szabadon választott témában és technikával készült alkotásokkal - tette hozzá Szoboszlai János.

Az Irokéz Galéria kiállítása, amely a Savaria Történelmi Karnevál programjának része, Szombathelyen, a Thököly utca 36. alatt szeptember 15-ig látogatható.