Kertész Imre kapja idén Berlin legrangosabb kitüntetését

Magyar Rádió
2006.09.01. 16:08
Kertész Imre kapja idén az Ernst Reuter emlékérmet. A Nobel-díjas író hétfőn veheti át az elismerést. A berlini szenátus ezzel a kitüntetéssel kívánja elismerni az író életművét. "Kertész Imre nemcsak Berlin kiemelkedő személyisége, hanem a német fővároson messze túlszárnyaló szellemi és kulturális élet meghatározó alakja" - mondta Klaus Wowereit polgármester.

Az Ernst Reuter emlékérmet 1954 óta adományozza a berlini szenátus olyan hazai és külföldi személyiségeknek, akik Berlin érdekében kimagaslót alkottak. A kitüntetéssel a főváros a politikai, a tudományos és a szellemi-kulturális élet területén elért kiemelkedő teljesítményt jutalmazza.

Ernst Reuter Berlin egyik legtekintélyesebb háború utáni, szociáldemokrata politikusa volt. 1947-ben Berlin főpolgármesterévé választották, azonban az akkori szovjet vétó megakadályozta, hogy elfoglalja hivatalát. 1948 szeptemberében a Reichstag romjai előtt több mint háromszázezer német polgár előtt mondta el "történelmi" beszédét, amelyben felszólította a világ országait: ne engedjék Berlin feláldozását. A szenátus 1954 márciusában döntött úgy, hogy emlékére több kitüntetést alapít, köztük az Ernst Reuter emlékérmet.