Alajos, Leila
19 °C
34 °C

A Krétakör párizsi sikere

MTI
2007.02.08. 14:32
A Krétakör Színház Hamletjét az idén az "emlékező színház" tematikája köré szerveződő Le Standard Idéal (Az ideális norma) című fesztiválon mutatták be. Először játszotta színházi körülmények között legújabb előadását Schilling Árpád társulata a francia főváros egyik elővárosában található MC 93 Bobigny nevű kulturális központban, ami az egymás utáni években hetedszerre visszatérő magyar csapat törzshelyének számít.

A Shakespeare-drámája alapján létrehozott Hamlet.ws című kétórás előadást - melynek valamennyi szerepét Gyabronka József, Nagy Zsolt és Rába Roland alakítja a nézők által körülült, díszlet és külön világítás nélküli térben - Magyarországon eddig kizárólag középiskolákban játszotta a társulat.

A Hamletet először két évvel ezelőtt Bécsben, majd magyar és francia színészhallgatókkal is feldolgozó rendező úgy véli, hogy eddig is mindig Hamlet történetével foglalkozott szinte valamennyi előadásában, ahol a férfi főszereplők a Liliomtól a Leonce és Lénán át a Sirályig saját életükkel; a világhoz, a nőkhöz való viszonyukkal szembesültek és saját "magánmítoszukat" mesélték el.

Az előadásban elhangzanak részletek többek között József Attila Szabad ötletek jegyzéke című írásából, Pilinszky Jánostól és Allen Ginsbergtől. A színészhallgatókkal tavaly folytatott műhelymunka és az ő színházhoz való hozzáállásukban tapasztalt szabadság is sok ötletet adott a Hamlet-értelmezéshez, mint például a rappelés beiktatatása, amelynek célja Hamlet monológjaihoz hasonlóan a "szóval való döfés" - tette hozzá Schilling.

A társulat Magyarországon egyelőre továbbra is iskolai turnék formájában adja elő a Hamlet.ws-t, a magyar közönség az előadás sajátos közegét megtartva jövő ősszel láthatja majd az előadást.