Hajdu Szabolcs Krétakör színházat rendez

MTI
A leginkább filmjeiről ismert Hajdu Szabolcs rendezi a Krétakör Színház és irodalom sorozatának következő darabját. A házi őrizetes című felolvasószínházi előadást március 22-én a West-Balkánban láthatja a közönség.

A Krétakör közleménye kiemeli: "Hajdu Szabolcsról kevesen tudják, hogy milyen komoly színházi munkák állnak már a háta mögött. Például 28 évesen játszotta Peer Gynt-öt, Barabás Olga rendezésében".

A színész-rendező, akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Macerás ügyek és a Fehér tenyér, Tamara című filmjét először színpadon rendezte meg. Ahogy filmjeit, úgy színházi szövegeit is saját maga írja a rendező. Kész figurákkal és olyan jelenetekkel érkezik az első próbára, amelyekből a színészekkel közös munka nyomán jön létre a darab - olvasható az ismertetőben. A Krétakör előadásának főhőse a házi őrizetes, aki börtön helyett otthon töltheti le büntetését, a családja körében, de amint kiteszi a lábát az ajtón, újabb 365 napot kaphat, ha észreveszik. A történet további szereplői a családtagok, a rendőrök, a mit sem sejtő távoli rokon és aki csak épp arra jár.

A Színház és irodalom címet viselő felolvasószínházi sorozatban legutóbb a cseh születésű brit író, Tom Stoppard legújabb, Rock and Roll (Rock ,n, Roll) című darabját mutatták be januárban. A produkciót Andrei Serban román emigráns rendező, az amerikai színházi élet egyik neves képviselője rendezte. A sorozat keretében Babits Mihály A második ének című verses mesedrámáját a Maladype társulattal közösen adta elő a Krétakör a Rudas fürdőben, decemberben. Novemberben pedig Kristian Smeds kortárs finn író-rendező dolgozott együtt a társulattal; a tíznapos műhelymunka eredményeként JégKépKockák című darabját mutatták be.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32