Szeged besegít Pécsnek kulturális fővárosként

MTI
Pécs és Szeged polgármestere pénteken megállapodott, hogy a két város együttműködik a 2010-es pécsi Európa kulturális fővárosa (EKF) program lebonyolításában. Szeged 6-8 kiemelt területen 15-20 rendezvényt vállal, és a felvezető években is több programja az EKF jegyében zajlik majd. Utóbbiakról minden évben előre egyeztetünk - mondta el Botka László, a Tisza-parti város polgármestere sajtótájékoztatón.

Rámutatott: 2010-et illetően elsősorban nyári szabadtéri programokban gondolkodnak, mivel "Szeged ebben erős", de idén az EKF-hez kapcsolódóan kerül sor a Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának évfordulója alkalmából tervezett tudományos rendezvénysorozatra, valamint a szabadtéri játékokon a Török Táncszínház előadására.

A politikus szólt arról, hogy szegedi művészek, kulturális csoportok részt vesznek közös külföldi bemutatkozásokon. Idén például a Maszka Szegedi Alternatív Színházi Egyesület és Pavlovics Dávid gitárművész lép fel Essenben, s mások mellett Darvasi László, a szegedi irodalmi élet meghatározó személyisége a Ruhr-vidéken mutatkozik be.

Tasnádi Péter, Pécs polgármestere azt hangsúlyozta, hogy Szeged kiemelten fontos partner az EKF-program megvalósításában, már csak azért is, mert a pécsi pályázat központi eleme egy, a Balkán felé nyitó déli kulturális övezet kialakítása. Ebben a szerepkörben két igazán fontos társközpont van: Szeged és Pécs - tette hozzá.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32