Fiatal zenészek számára biztosít képzést és bemutatkozási lehetőséget az ArtParty rendezvénysorozat. Uniós támogatásból négy napon át ismerkedik majd a zenészszakmával a főleg roma fiatalokból álló csapat, végül záróeseményként március 16-án neves fellépőkkel kiegészülve mutatkoznak be a közönségnek az A38 hajón.
Az ArtParty a londoni CM (régi nevén Community Music) nevű szervezet kezdeményezése. A projekt lényege, hogy különböző európai országokban (idén Magyarországon, Csehországban, Norvégiában és az Egyesült Királyságban) biztosít lehetőséget fiatal zenészeknek, dj-knek, rappereknek, hogy megtanulják használni a zenekészítés technikai eszközeit, megismerjék a zeneszerzés tudományát, és saját hangjukat megtalálva kezdjék el pályafutásukat. A programban oktató képzett zenészek nemcsak a technikai tudás megszerzésére fektetnek hangsúlyt, a szociális és kommunikációs képességek fejlesztése mellett segítséget adnak alapvető menedzseri ismeretek elsajátításához, és megismertetik a fiatalokat a zeneipar működésével. A program résztvevői többségükben olyan fiatalok, akiknek egyébként korlátozottak a lehetőségeik. Magyarországon főleg 16 és 20 év közötti budapesti roma fiatalok kerültek a csapatba, akiket a szervezők meghallgatáson válogattak ki.
A zárókoncerten a négynapos programban részt vevő fiatalok mellett fellép a magyar Romano Drommal közösen a cseh Romano Hip Hop jeles képviselője, Radoslav „Gipsy” Banga, valamint a londoni Visionary Underground az Asian Dub Foundation volt basszusgitárosával, Dr Das-szal, továbbá az Anima Sound System. Március 14-én délután 14.30 – 16.00 óráig a IX. ker. Lenhossék utcai Általános Iskola (IX.ker. Lenhossék utca 24-26.) klubhelyiségében nyitott foglalkozást tartanak a szervezők érdeklődő tanároknak, zenészeknek, újságíróknak és civil szervezetek képviselőinek.