A Fringe Fesztivál az idén 343 produkcióval várja a közönséget, a háromnapos rendezvénysorozat március 30-án kezdődik meg a fővárosban, közölték a szervezők kedden, Budapesten. A sajtótájékoztatón Böhm György rendező, a Budapesti Tavaszi Fesztivál társrendezvényeként, amatőrök számára szervezett kulturális program korábbi zsűritagja elmondta: a jelentkező társulatok, produkciók közül előzsűri nem válogatott, a színpadon mindent szabad, csak politizálni nem.
A 198 zenei, 42 táncművészeti, 71 színházi és 10 gyermekprogramot, valamint a 22 performance-előadást 95 fős zsűri bírálja majd el. Az előadások három napon át, szinte folyamatosan zajlanak majd. A peremfesztivál fellépői a jelenlegi állás szerint hat díjért versengenek, de elismerést az utolsó percig fel lehet ajánlani, mondta Zimányi Zsófia fesztiváligazgató. Az előadások a Jövő Házában és a Marczibányi Téri Művelődési Központban, 15 színpadon várják az érdeklődőket. A nem professzionális előadókat felvonultató fesztivált 1947-ben, a skóciai Edinburgh-ban hívták életre azzal a céllal, hogy bárkinek lehetőséget teremtenek produkciójának bemutatására.