Kultfővárosi együttműködésről egyeztet Pécs és Eger

MTI

Egyeztető fórumot hoz létre Pécs és Eger annak kidolgozása érdekében, hogy miként tudna bekapcsolódni a hevesi megyeszékhely az Európai Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozatba. A turisztikai és kulturális vonzerők hasonlósága alapján Eger a törökkori emlékek, a bor és az egyházi értékek mentén vehetne részt közös produkciókban, közölte Habis László, Eger polgármestere, miután megbeszélést folytatott Csák Ferenc miniszteri biztossal és Méhes Mártonnal, a projekt művészeti menedzserével.

Eger is pályázott az Európa Kulturális Fővárosa 2010. cím elnyerésére, komoly szellemi és anyagi energiát fektettek a programelemek kidolgozásába. Éppen ezért tartják fontosnak, hogy legalább a kimunkált projektelemek egyike kapjon pénzügyi támogatást a megvalósuláshoz, mondta az önkormányzati vezető.

Tasnádi Péter, Pécs polgármestere egyébként már kiemelt partnervárosi szerződést írt alá Szegeddel az EKF programsorozathoz történő hozzájárulás érdekében. Ezt követően Szekszárddal és immár Egerrel vette fel a nyertes baranyai megyeszékhely a kapcsolatot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25