95 éve nyílt meg az újjáépített pesti Állatkert

MTI
2007.05.18. 10:47
A pesti Állatkert ötletét Xantus János jogász, biológus és etnográfus, egykori honvédtiszt vetette fel, az intézményt 1866. augusztus 9-én nyitották meg. A kertet 1907-től a főváros vette kezelésbe, és 3 millió koronát szavazott meg a modernizálásra. 1909-től Lendl Adolf irányítása alatt építettek új kertet, amelynek épületeit Kós Károly, Zrumetzky Dezső és Neuschloss Kornél tervezte, a megnyitóra 1912. május 20-án került sor.

Az Állatkertet megnyitása óta mintegy 100 millióan keresték fel, évente 1,2 millió látogatót fogad, ezzel az ország legnépszerűbb intézménye. A 16 hektáros területen, 60 épületben és szabadtéri területeken 500-nál több állatfaj 3000 egyede él, amelyek több mint 200-féle, évi 200 tonna ennivalót fogyasztanak, a gyűjteményben 2000 növényfaj is található. Az idők folyamán többször felmerült az Állatkert kitelepítése egy tágasabb helyre, de a tervet elvetették, mivel a városligeti elhelyezkedés nagy előnyt jelent megközelítés szempontjából. Inkább a helykihasználás új módszereit alkalmazták, s kevesebb fajt, fajtát, illetve példányt mutatnak be. Az Állatkert természetvédelmi terület, épületeit műemléki védelem övezi.