Auguszta
-3 °C
2 °C

Roma művészeti nap az A38 hajón

MTI
2007.06.28. 12:48
Angyalok nyelvén címmel roma művészeti napot tartanak július 6-án, pénteken az A38 hajón, a Törökfürdő Kulturális Alapítvány szervezésében.

Képzőművészeti kiállítás Kalányos Mónika, Kunhegyesi Ferenc és Oláh Zoltán képeivel, kortárs irodalmi felolvasóest Choli Daróczi József, Kalányos Mónika és Kovács József Hontalan műveiből, több roma zenei produkció és könyvbemutató teszi teljessé a programot.

Szentandrássy István kortárs festőművész albumát este 7-kor mutatják be. A művész elmondta az MTI-nek, hogy a kötet 50. születésnapjára készült el, 44 olajképének a reprodukciója, nyolc grafikája és a könyv tasakjában öt dedikált rajza található. A képzőművészeti album előszavát Kerékgyártó István művészettörténész írta.

A kötet megjelenését Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára segítette - tette hozzá a művész.

Szentandrássy István állami gondozottként nőtt fel. Először verseket írt, majd Péli Tamás és a reneszánsz mesterek munkáinak megismerése után festeni kezdett. Mágikus realista képei érzelmileg is elragadják a nézőt. A Törökfürdő Alapítványt 1993-ban Peter B. Kellner magyarországi ösztöndíjas amerikai állampolgár hozta létre.