Holokausztmúzeum nyílik a milánói pályaudvaron

MTI

Rómában már épül, a milánói központi pályaudvar hírhedt 21-es számú peronján pedig hamarosan szintén holokausztmúzeum nyílik. Hatvan évvel a világégés után ezek lesznek az első emlékhelyek Olaszországban, amelyek az országból elhurcolt közel nyolcezer zsidó előtt tisztelegnek.

A kutatások szerint 1943-tól a II. világháború végéig több mint 850 zsidó származású embert vagoníroztak be titokban a milánói földalatti állomáson, hogy a németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolják őket. Többségük nem élte túl a koncentrációs tábort. Az ő emléküket őrzi majd a 6000 négyzetméteresre tervezett múzeum, amely két éven belül nyitja meg kapuit.

"Mi, történészek csak mostanában kezdtük újra feltárni az olasz történelemnek ezt az időszakát, amelynek alig maradt nyoma" - nyilatkozta Michele Sarfatti, a milánói korabeli zsidó dokumentáció központjának vezetője.

A történész elmondta, hogy azért ilyen kevés az adat a deportálásokról, mert az éjszaka leple alatt, a földalatti vágányokról indították a szerelvényeket, s a csekély számú túlélő sem emlékszik világosan a részletekre.

Benito Mussolini Olaszországa 1938-ban vezette be a zsidó törvényeket, ám a deportálások - Észak-Olaszország német megszállásával egyidejűleg - csak 1943-ban kezdődtek meg. Összesen 7800 zsidót deportáltak, s alig egytizedük élte túl a náci haláltáborokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32