Ingyenes koncert cigányokkal együtt

Népszabadság
2001.06.13. 09:38
Cigányokkal együtt címmel tart ingyenes koncertet a Hősök terén Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar június 29-én. A sajtótájékoztatón Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott, a Fesztiválzenekar koncertjei "közösségi értelemben túlmutatnak önmagukon". A hangverseny témaválasztásához Fischer nem kívánt kommentárt fűzni, mint mondta, mindenki maga döntse el, van-e aktualitása. A hangversenyen a cigányzenéhez kapcsolódó klasszikus műveket adnak elő: Brahms Magyar táncait, Liszt Magyar rapszódiáját és Sarasate Cigánydalok című művét. A nagyzenekar mellett több roma népzenei együttes és önálló előadó is fellép, például az Amaro Drom, a Ternipe, Ökrös Oszkár cimbalmos, valamint idősb és ifjú Lendvay József hegedűművészek. Bár a koncert politikai aktualitása nem fogalmazódott meg, a tájékoztató végén a Demokratikus Charta ismert személyiségei, Konrád György, Jancsó Miklós, Farkasházy Tivadar és Vitányi Iván személyesen hívta meg a zeneszeretőket.