Forgalmi korlátozások Andy Vajna filmforgatása miatt

2001.09.04. 19:50
Filmforgatás miatt péntektől egy hónapon át szakaszos forgalomkorlátozásokra lehet számítani a fővárosban a váralagút környékén, a Lánchíd hídfőiben, a Roosevelt téren, a Széchenyi és a Műegyetem rakpart egy részén, valamint a Gellért téren és a Szabadság hídon - tudta meg városházi forrásokból kedden az MTI. Tájékoztatásuk szerint a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága csütörtökön dönt arról, hogy az amerikai Eddie Murphy főszereplésével készülő film forgatásához ingyen, vagy az érvényes előírásoknak megfelelően 24 millió forintért biztosítja-e a mintegy 80 négyzetméternyi közterület használatát. A bizottság elé kerülő előterjesztés rögzíti, hogy a film történetének egy része Budapest legszebb részein játszódik. A Mafilm Kft. tájékoztatása szerint a döntően éjszaka zajló forgatással a díszkivilágításban pompázó Budapestről egy olyan propagandafilm készülhet, amellyel a főváros teljes szépségében megjelenhet a világ előtt. Az I Spy című szórakoztató kémfilmet Andy Vajna producer készíti, forgalmazója a Sony / Columbia filmstúdió, gyártásában pedig magyar filmvállalatok is részt vesznek.