Grespik történelminek véli a Heti hetes-pert

Index, MTI
Grespik László, a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője sajtótörténeti jelentőségűnek tartja a bűnösség kimondását - "mert ilyen Magyarországon még nem történt meg" - a Verebes István rendező és Bajor Imre színész ellen indított magánvádas büntetőper tavaly született elsőfokú ítéletében. Grespik közleménye szerint a bűnösség ítéletben történt megállapításának "elhallgatása a nem jogvégzettekben azt a tévképzetet alakíthatta ki, hogy felmentették a két vádlottat, mivel csak megrovást kaptak és még meg is szüntették az ellenük indult eljárást".

Grespik László korábban a büntetőeljárások kezdeményezésével összefüggésben többek között azt közölte: véleménye szerint a Heti hetes 2000. szeptember-októberi műsoraiban személyével kapcsolatos gyalázkodó, megvető gesztusok és mozdulatok voltak láthatók, illetve hallhatók.

A hivatalvezető azzal robbant be a köztudatba, illetve amiatt vált a humoristák célpontjává, hogy egy televíziós interjú alkalmával kenyérrel dobta meg az őt szerinte "szókövekkel" dobáló riportereket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04