Az ESP Group január 25-én, pénteken este 7-kor koncertet ad a Francia Intézet kávézójában. Az előadás ingyenes.
Ingyenes jazzest pénteken a Francia Intézetben
Az ESP GROUP 1994-ben alakult Gőz László és Erdélyi Péter vezetésével.
1996-ig a szextettként működő zenekar több magyarországi és külföldi
fesztiválon vett részt (1994: European Jazz Festival, Slovakian Jazz
Festival). 1995-ben jelent meg az együttes első CD-je Waiting címmel, Dés
László és Horváth Kornél közreműködésével. 1999-ben a zenekar létszáma 4
főre csökkent. Ez az eddigi "world music"-hoz közelálló stílusuk
átalakulását hozta magával. Új zenei programjuk közelebb áll a '90-es évek
jazz zenéjéhez. 1999 júniusában készítette el a zenekar Colours című második
lemezét, majd 2001. május 4-én jelent meg harmadik lemezük Night Sounds
címmel, melynek élő bemutatója ugyanazon a napon volt a Thália színházban.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
3 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04