Nyolcmilliós gyorssegély a kirabolt Bárka Színháznak
Hétmillió forintos gyorssegélyt folyósít a kulturális tárca a hétvégén kirabolt Bárka Színháznak - jelentette be Rockenbauer Zoltán miniszter a színházban tartott sajtótájékoztatón hétfőn. Mint arról beszámoltunk szombat hajnalban két ismeretlen megverte, majd megkötözte a színház éjjeli portását, ezt követően pedig elvitte a hang- és fénykeverő pultokat, valamint a titkárság összes elektronikai berendezését. Csányi János színházi igazgató szerint az anyagi kár megközelíti a 8 millió forintot. Az NKÖM segítségével és a Fővárosi Önkormányzat egymillió forintos gyorssegélyével a hiányt fedezni tudják, így nem marad el előadás. Perlaki Attila, kerületi rendőrkapitány 100 000 forintos jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőknek. Mint elmondta, az esetet kiemelt bűnügyként kezelik.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31