33 ezren az idei Filmszemlén

A 33. Magyar Filmszemle egyértelművé tette: módosítani kellene az alapszabályon, többi között azért, hogy a jövőben fix támogatási rendszerben szervezzék a mustrát, illetve a dokumentumfilmek nagyobb hangsúlyt kapjanak - összegezte Böjte József, a szemletanács elnöke az ötnapos programot értékelő sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten. A filmszemle három moziban zajlott vetítéseit a mustra öt napja alatt több mint 33 ezren látogatták; a játékfilmekre 24.746-an voltak kíváncsiak, a versenyben indult dokumentumfilmeket 4.610-en tekintették meg, a kisfilmek 2.805 nézőt vonzottak - ismertette Kozma Ilona, programszerkesztő. (Emlékeztetőül: tavaly több mint 41 000 jegyet adtak el hat nap alatt a 338 vetítésre.)

A záró sajtótájékoztatón ismertették a diákzsűri döntését, amely szerint a nagyjátékfilmek közül Pálfi György: Hukkle című filmje volt a legkiemelkedőbb; az alkotónak ítélték a legjobb elsőfilmes-díjat is. Kisjátékfilmes kategóriában Meskó Zsolt filmjét, a Somlói galuskát találták elismerésre méltónak, a dokumentumfilmek közül Moldoványi Ferenc Gyerekek - Koszovó 2000 című filmjét jutalmazták.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25