Egykori NKÖM-miniszter az Akadémia élén?

MTI
Új tisztségviselőket választ május 6-án a Magyar Tudományos Akadémia, a közgyűlés akkor dönti el: ki lesz az új elnök, kik lesznek az új alelnökök, s ki kerül a főtitkári, illetve főtitkár-helyettesi posztra. Lapértesülések szerint az elnöki poszt várományosa Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA egyik alelnöke és Hámori József akadémikus, az Orbán-kormány korábbi kultuszminisztere.

Halász Béla, a jelölőbizottság elnöke ismertetése szerint, az MTA 22 tagú jelölőbizottságának a közgyűlés időpontja előtt 6 héttel kell összeállítania a jelöltek névsorát. A Magyar Tudományos Akadémiára vonatkozó 1994-es törvény alapján a tisztségviselők csupán egy alkalommal választhatók újra. Glatz Ferencet, az MTA jelenlegi elnökét 1996-ban választotta meg közgyűlés, három év múlva ismét őrá esett a választás. A törvény értelmében tehát Glatz Ferenc már nem tehető meg elnökké.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04