Satelit TV: Várjuk a Siemens válaszát

MTI
A Siemens Magyarország Rt. válaszára vár a Satelit televízió azokkal a kérdésekben kapcsolatban, melyek a csatorna csütörtöki különkiadásában hangzottak el a két vállalat között kialakult helyzetről. Mint ismert, a Siemens azt állítja, hogy nem sikerült 2002-re írásos megállapodást kötni a csatorna további támogatásáról, így annak jövője veszélybe került, hiszen a Siemens eddig a csatorna bevételeinek 90 százalékát adta. A Satelit szerződésszegésnek tartja a folyósítás megszüntetését.

A hír igaz című magazinban Farkas Imre elnök-vezérigazgató és Várnai Iván főszerkesztő mellett Bíró Pétert, a Siemens kommunikációs és stratégiai igazgatóját is szerették volna megszólaltatni a kialakult helyzetről. Mivel a cég képviselője nem érkezett meg a stúdióba, pénteken - a Siemens kérésére - megküldték nekik videokazettán az adás anyagát.

A Satelit tájékoztatása szerint a csatorna munkatársai már három hónapja nem kaptak fizetést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04