Oscarra várva - kirúgások a Miramaxnál

Variety
Elbocsátja alkalmazottainak hetedét a korábban függetlenként, ma pedig a Disney-birodalom stúdiójaként működő Miramax Films - jelentette a Variety. A megszorító intézkedést több veszteséges részleg miatt kellett foganatosítani, melyek között kiemelt helyen szerepel a februárban megszüntetett neves szórakoztatóipari szaklap, a Talk Magazine. Az elbocsátások összesen 75 középvezetőt érintenek a Miramax Los Angeles-i, londoni, római és New York-i irodáiból. A stúdió képviselője elmondta, hogy alkalmazottaik száma az elmúlt négy hónapban közel 16 százalékkal emelkedett, így a mostani kirúgásokkal a tavaly októberi létszámot állították vissza.

A veszteségekkel küszködő filmstúdió idén három film kapcsán is Oscar-várományos. Az In The Bedroom, az Amelie és az Iris összesen tizenhárom kategóriában jelölt a márciusi Oscar-gálán. Az előbbi két filmmel több mint 60 millió dollár bevételre tett szert a Miramax.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

1 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04