Jövő nyáron nyílhat meg a Holokauszt Múzeum

MTI
Várhatóan a jövő év második felében nyitja meg kapuit a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény a IX. kerületi Páva utcai, volt zsinagóga épületében - mondta el Galik Gábor, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezető-helyettese. A kormány keddi ülésén tárgyalta a kultusztárca előterjesztését a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény közalapítvány létrehozásáról.

A közalapítvány induló vagyonként 10 millió forintot kap a központi költségvetésből, a Francia Köztársaság kormánya 500 ezer dollárral támogatja a szervezetet, a Magyar Auschwitz Alapítvány pedig felajánlotta javára zárómérleg szerinti teljes vagyonát. Galik elmondta: a BZSH és a Mazsihisz közös tulajdonában lévő templom teljes átalakítása mai számítások szerint csaknem másfél milliárd forintba kerül majd.

A NKÖM és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) között 2000 októberében született megállapodásban az állam vállalta, hogy a holokauszt múzeum létrehozására 900 millió forintos ráfordítással felújítja a Páva utcai volt zsinagógát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19