Elhunyt Vásárhelyi László koreográfus

MTI
Életének 77. évében kedden elhunyt Vásárhelyi László táncművész, koreográfus, a néptáncművészet és a néptáncmozgalom kiemelkedő személyisége - tudatta a Hagyományok Háza, az Erkel Ferenc Néptáncegyüttes, a Muharai Népművészeti Szövetség és a Magyar Táncművészek Szövetsége szerdán közleményben.

Vásárhelyi László 1925. szeptember 4-én született Budapesten; az Agrártudományi Egyetem elvégzése után felsőfokú néptáncoktatói tanfolyamot végzett. 1941-43 között Szatmárnémetiben amatőr táncos, 1945-től 1948-ig a Csokonai-együttesben táncolt, Molnár István tanítványa volt. 1949-től két éven át a Honvéd Művészegyüttes tagja, 1951-1955 között a SZOT Művészegyüttes szólótáncosa, asszisztense.Vásárhelyi László a Budapest Táncegyüttes egyik alapítója volt 1956-ban, majd négy évig az együttes szólótáncosa. Vásárhelyi László 1978-tól 1990-ig az OKISZ Erkel Ferenc Művészeti Együttesének művészeti igazgatója volt.

Munkássága elismeréseként 1990-ben Kiváló Népművelő elismerésben, 1996-ban a Táncművész Szövetség életműdíjában, 1997-ben pedig Életfa-díjban részesült. A Ki mit tud? vetélkedők népszerű közreműködője temetéséről később intézkednek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19