Megvonták a kedvezményeket a Filmmúzeumtól

Népszabadság
Sikertelenül lobbizott a Filmmúzeum vezetése a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségénél kedden annak érdekében, hogy továbbra is jelentős kedvezményekkel juthasson hozzá a nosztalgiatévé archív anyagokhoz. Az elnökségi ülésen kiderült: fizetési viták miatt a köztévé már tavaly szeptemberben felmondta a Filmmúzeummal kötött szerződést, amely lehetővé tette, hogy a nosztalgiacsatorna jóval a hivatalos listaár alatt szerezhesse be a programja gerincét adó évtizedes produkciókat. A Filmmúzeum ugyan időközben megegyezett az MTV-vel a pénzügyi viták rendezéséről, ám a köztévé jelezte: a jövőben csak listaáron, engedmények nélkül biztosítja az archív anyagokat.

Ezt követően a tévé menedzsmentje helyett az MTV kuratóriumának elnökségéhez fordult Prokopp Dóra, a Filmmúzeum vezérigazgatója, a régi szerződés megújításának támogatását kérve a testülettől. Az elnökség MSZP-s és SZDSZ-es tagjai ezzel szemben arról akartak határozatot hozni, hogy a megállapodást ne léptessék újra életbe. A volt kormánypártiak többsége ezt nem szavazta meg a tévéelnök távollétére, valamint arra hivatkozva, hogy ilyen jogkörük nincs.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19