A bestseller
Az Index információi szerint Bartus autójára tavaly nyáron "áruló" feliratot festetettek. A céges autó megrongálását az újságíró egyértelműen a Hit Gyülekezet számlájára írta. Mint ismert, Bartus maga is sokáig aktívan részt vett az egyház életében, ám miután szakított a hitesekkel könyvet írt a felekezet belső viszonyairól. A bestsellerré vált Fesz van és az egyházra irányult figyelem sok tekintetben magyarázkodásra kényszerítette a gyülekezet vezetőit. Bartus akkor perekre számított, azok azonban elmaradtak.A válaszcsapás
Bartus az autófestés éjszakáján a gyülekezet szóvivőjének mobiltelefonján hagyott több olyan üzenetet, amelyben beígérte, hogy minden korábbi őt ért atrocitásért az eredetinél sokkal keményebb csapással válaszol. Németh Sándornak, akit a rögzítőre beszélve többször lefasisztázott, azt üzente: "velem jobb, ha nem kezd, mert én megfingatom a faszit". Hozzátette azt is, ha valami még történne, "ott robbanni fognak, felrobbantom a faszinak az autóját, meg minden amit akartok". A visszavágás egyik formájaként a második üzenetben Bartus beígérte azt is, hogy bővített kiadásban ismét megjelenteti a hitesekről szóló könyvet kiegészítve egy "baromi nagy reklámmal", amivel "szétszaggatja" Németh-et.A bizonyíték
A bíróság nem tartotta szükségesnek az üzenetek szó szerinti ismertetését. A tárgyaláson Bartus elismerte, hogy ő beszélt a szóvivő telefonjára, de azzal védekezett, hogy az egyház tagjai fenyegetik őt. Ennek bizonyítására hosszabb részeket idézett a Fesz van-ból. Érvelését a bíróság nem tartotta igazolhatónak.