Rangos nemzetközi díjat nyertek az Etele pláza belsejének tervezői

ETELE PLAZA DYER 01 entrance atrium
2021.04.30. 20:34
Míg az orosz bevásárlóközpontot a Csillagok háborúja egyik űrhajója, addig az Etele téri pláza belső tereit az ajándékcsomagok díszszalagjai ihlették.

Két fiatal magyar építész is elnyerte idén az Európai Építészeti Művészettervezési és Urbanisztikai Központ a chicagói Athenaeum Múzeummal közösen alapított „Europe 40 under 40 nevű szakmai díját. A rangos elismerést csak azok a fiatal generációhoz tartozó építészek kaphatják meg, akik forradalmi mérnöki szemléletek mentén alakítják és formázzák a jövő környezetét, a városi tereket.

Annak ellenére, hogy a Deilinger Tamás és Domokos Balázs vezette London-Moszkva-Budapest központú mérnöki iroda leginkább az Egyesült Királyságban és Oroszországban tevékenykedik, a Group Dyer építésziroda portfóliójába beletartozott az idén nyíló Etele Pláza belsejének megtervezése is.

A magyar alapítású cég négy pályaművét is díjazta a nemzetközi zsűri.

Az egyik izgalmas projektjük az oroszországi Krasznodar szélén 2013-ban átadott Oz bevásárlóközpont volt, amely lendületes és hullámos formáival 220 ezer négyzetméteren úgy szolgálja ki a vásárlókat, hogy a különlegesen megvilágítható alumínium burkolat alatt egy multiplex mozit, 24 vendéglátó egységet, korcsolyapályát, egy játszóházat és több videójáték-termet is kialakítottak. Deilinger Tamás elmondása szerint

Az elkészült alkotás Krasznodar város jellegzetes építészeti alkotása lett, amely a déli régió egyik kiemelt desztinációjaként ismernek. Az ikonikus sziluett megformálásához sok helyről merítettek a Dyer tervezői. A koncepciót a repülőtér és az autópálya szomszédsága, az utazás, a sebesség, a ritmikusan változó autóból mgefigyelhető táj mellett a  bevásárlóközpont kialakításánál például a Csillagok háborúja című filmsorozatból ismert Padmé Amidala hercegnő J-típusú 327 núbiai királyi csillaghajója is isnspirált minket, amely izgalmas keveréke az art-deco-nak és a jövő évszázadok leendő futurizmusának. 

Igazi megaprojekt volt Moszkva új lakónegyedének, a Prime Parkra keresztelt új kerület kilenc felhőkarcolójának a megtervezése és fejlesztése, amelyből a legmagasabb toronyház 150 méteres lett. Ezekben a házakban összesen 30 ezer négyzetméternyi oktatási és kereskedelmi létesítményt alakítottak ki. Az épületeket hathektáros parkkal vették körül.

A Dyer harmadik mesterterve a cornwalli St. Ives település déli részén található héthektáros üdülőtelep fejlesztése volt. A tengerpart mellett kialakított nyaralóövezet területen egy 42 szobás szállodát, 92 különálló nyaralót kellett megtervezniük  a már álló, de felújításra váró további 29 villa mellé. A helyszín jellegzetes vonásaihoz igazodva, az építészek eklektikus épületeket javasoltak, amelyek érdekesen keverték a helyi természetes kőburkolat használatát a kortárs építészetre jellemző elemekkel különös hangsúlyt fektetve a táj kapcsolatára. A hagyományok ápolása azért is fontos ezen a településen, mert 1997 óta itt minden gyermek hoteleket és családi házakat épít a tengerparton az ekkor elsüllyedt Tokio Express nevű teherhajó egyik konténeréből mai napig parta mosódó 4,3 millió darab Lego-darabkájából. 

Az építészek díjazott budapesti munkája az idén szeptemberben megnyíló Etele pláza belsőépítészeti koncepciótervezése volt. A Kelenföldi pályaudvar tőszomszédságában építés alatt álló 55 ezer négyzetméteres bérbe adható területével Magyarország harmadik legnagyobb és egyben legelső high-tech orientált bevásárlóközpontja lesz, amely egyedülállóan keveri a digitális és az építészeti megoldásokat. Domokos Balázs kiemelte

Az érzékeny, kutató és elemző látásmódunk adja alapját hitvallásunknak. Ez vezeti ceruzánkat mikor városnegyedeket, épületeket, vagy akár belsőépítészeti víziók létrehozását fektetjük papírra. Így történt az Etele pláza belső világának megálmodása során is. A külső és belső formavilág ellentéte az egyszerű ünnepi ajándékozás élményére épít.

A Futureal fejlesztette épületben 180 divatüzlet mellett szupermarket, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre is megtalálható lesz. A pláza saját applikációja segíti majd a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a vásárlóknak megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást. A belső térben egy interaktív LED kijelzős médiafelület teszi a bevásárlóközpontot még különlegesebbé, amit csak fokozni fog a Németországból ide szállított, a folyosókon és belső terekben elhelyezett, szintén űrhajóbelsőre emlékeztető hullámos ívű gipszkartonok sora, amelyek az építészek elmondása szerint felfoghatók az ajándékdobozok díszszalagjainak is.

(Borítókép: Etele pláza belsőépítészeti koncepcióterve. Fotó: Európai Építészeti Művészettervezési és Urbanisztikai Központ)