Feltámad a Várban az egykori külügy épülete

A mai Dísz téri saroktelken korábban három épület (Heichele, Bikkessy és Ignatovits) állt, amelyeket 1900-ban vásárolt meg 334 ezer koronáért a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete, hogy a helyükre Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján 1901 és 1902 között több mint egymillió koronáért felépíthessék új székházukat, amelyet Havel Lipót építőmester cége kivitelezett. Mivel már a tervezéskor kiderült, hogy a két sarokkupolában végződő, eklektikus stílusú ingatlan túl nagy lesz a segélyszervezetnek, az alsóbb szinteket 1902. július elején tizenöt évre bérbe adták az államnak, hogy a Magyar Királyi Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztériumot az Úri utcából átköltöztethesse ide.

A Vöröskereszt egylet a bérleti idő alatt továbbra is fenntartott három szobát az igazgatóságának a palotában, illetve a felső két szintet tehetős lakókkal töltötték fel. Többek között innen, a bagótól megsárgult szakálla mögül szemlélte a pesti panorámát 1907-es végleges bécsi letelepedéséig dr. Hertzka Emil kontinensszerte ismert és felkapott zeneműkiadó is, aki elsőként adta ki olyan kortárs, akkor még zömmel ismeretlen zeneszerzők műveit, amelyek ma már világhírűek. Sikerességét jól szemlélteti, hogy a bécsi önkormányzat 1959-ben egy teret is elnevezett róla az osztrák főváros X. kerületében.

Rajta kívül szintén itt bérelt lakást Forinyák Gyula császári és királyi altábornagy, az 1866-os osztrák–porosz háború lovassági hőse, az első magyar nyelvű katonai kézikönyv, a híres Hadászat szerzője, illetve báró Minarelli-Fritzgerald Sándor gyalogsági tábornok, katonai szakíró, aki azért nevezetes egy pindurkát, mert az ő tervei szerint avatták fel 1884-ben a boszniai Mostar vasútállomását.

Az 1868-as magyar–horvát kiegyezést követően a zágrábi országgyűlés a budapesti parlamentbe kezdetben 29 főt, később a katonai határőrvidék polgárosítása után az alsóházba negyven, a főrendiházba pedig két politikust küldhetett, akik a széles autonómiakedvezmények miatt a saját nyelvükön szólalhattak fel. Szintén a Szábor választhatta ki a horvát-szlavón-dalmát miniszter személyét is, akinek feladata az Ausztria és Magyarország felé történő kapcsolattartás és közvetítés volt. Délnyugati szomszédunk külön zászlót és címert is használhatott, honvédségüknél a horvát volt a vezényleti nyelv.

Az egykori Grécben ugyanis úgy látták, hogy az új kezeslábas túlságosan a magyar szabásminta alapján lett megvarrva, a Bécsben székelő uralkodóhoz csak közvetetten, Budapest politikai érintésével lehetett csak eljutni, holott a császárvárosban a horvátoknak már 1650-től volt egy olyan királyközeli emberük, akit akkor Agens Regni Croatiæ-nak hívtak. Sok gond volt a magyar érzelmű horvát bánok kinevezésével is, amelyre jó példa gróf Pejacsevich Tivadar esete, akit a katonaságnak kellett 1883. augusztus közepén kimentenie az eszéki polgárok lincselésétől.

A tömeg azért rontott a bánra, mert a törvény tiltása ellenére a horvát feliratokat országosan leverettette, hogy a helyükre kétnyelvű (magyar, horvát) táblákat és a Szent Koronával megsüvegelt magyar középcímert helyeztethesse ki a horvát herold helyett. Érdekes adalék, hogy az I. világháború kitörésekor a beteg főúr pont Vichyben tartózkodott, amikor a franciák túszul ejtették, és átszállították Orleans-ba kórházi kisegítő munkára. Az idős beteg arisztokratának a haldokló, súlyosan sérült gall katonák kórtermeit kellett rendbe tennie, a vért, az ürüléket és a magas láztól a földre került gyomortartalmakat kellett rendszeresen felmosnia. Munkája közben a franciák úgy bántak vele, mint egy kopasznyakúval. Az osztrák–magyar hatóságok részéről rögtön megindultak a tárgyalások kiszabadítása érdekében, 1915 végén négy fogoly francia vezérkari törzstiszt ellenében jöhetett haza. A grófot ezután felmentették a minisztérium vezetésétől, aki visszavonult az aktív politikától, majd Bécsben csendben elhunyt egy szanatóriumban.

A bérleti díj lejárta, a háborús konjunktúra, valamint az állami takarékosság miatt a kormány a kis létszámmal működő Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztériumot 1917. augusztus 14-én költöztette át a Markó utca 16. szám alatti, 1913-ban felavatott Magyar Királyi Igazságügyi Minisztérium mai Stollár Béla utcára néző épületszárnyának felső emeletére. A Dísz tér 1–2. szám alatti túlméretezett sarokpalotát innentől ismét a vöröskeresztesek használhatták tovább. A Pesten tanyát ütött szaktárca azonban már nem működött sokáig. A trianoni békediktátum, az ország kétharmadnyi területének elvesztése, illetve a független délszláv állam kikiáltása miatt Kunfi Zsigmond a minisztérium utolsó, felszámolói minőségben dolgozó minisztere 

Ezzel egy időben a népbiztos megkapta a Károlyi-kormánytól azt a felhatalmazást is, hogy a segélyszervezettől lefoglalt Dísz téri sarokpalotában állíthassa fel az új Munkásügyi és Népjóléti Minisztériumot, amelynek személyi és dologi berendezéseire százezer koronát kapott.

A Monarchia felbomlása és a proletárdiktatúra bukása után a királyi várpalotában 1918 őszétől ideiglenes jelleggel működő önálló magyar Külügyminisztériumot 1920. április 1-jén költöztették át a Dísz téri palotába. A szaktárca helyszűke miatt 1922-ben bővítette ki a sarokházat Hoepfner Guidó építész terve alapján. 14 és fél millió korona értékben ekkor alakítottak ki a tetőtérben 25 irodahelyiséget, valamint ekkor egyszerűsítették le a homlokzatok vakolatarchitektúráját, eltüntetve így az építtető gipszszimbólumait.

A Siménfalvy Tihamér vezérkari ezredes vezette csoport a baloldali mozgalmak felderítése, a Héjjas-féle különítmények bevetésével a felmorzsolása, illetve a Szovjetunió elleni katonapolitikai felderítés volt, de szintén a főtiszt parancsnoksága alatt tartóztatták le 1921. október 24-én a tatai Esterházy-kastélyban a trónt visszaszerezni kívánó IV. Károly magyar királyt és 13 fős kíséretét is. A pincében működő hírszerző csoport 1926-ban kapott új vezetőt Papp Dezső alezredes személyében. Budapest ekkor már nemcsak a kisantantállamok elleni terrortámadások megtervezését és kivitelezést várta el a titkos csoporttól, hanem a revíziós céloknak megfelelően a magyar kisebbség fegyveres harca való felkészítését is.

Budapest az olaszokkal közösen Jugoszláviát úgy akarta darabjaira robbantani, hogy közben minden eszközt megadjanak az önállósulni vágyó Zágrábnak. Rómával párhuzamosan a magyarok is 1931-ben kezdték el a horvát usztasa és szeparatista macedón terrorcsapatok kiképzését, akikkel Papp Dezső csoportja tartotta fenn a kapcsolatot. Az egyik titkos katonai kiképzőtábort a Nagykanizsához közeli Jankapusztán állították fel, amelynek létszáma harminc–ötven fő között ingadozott. Itt nyert elhelyezést az a hat férfiből és egy nőből álló usztasasejt is, amelynek a vezetője Horváth Emil, valódi nevén Gustav Perčeć usztasa alvezér volt. Az ő feladatuk I. Sándor jugoszláv király likvidálása volt.

Kiképzésük után a merénylőket elegendő pénzzel, fegyverrel és hamis csehszlovák útlevelekkel a Külügyminisztérium Svájcon át Franciaországba küldte, hogy megöljék az odalátogató délszláv uralkodót. Az olaszok a Servizio Segreto Croato, azaz a Horvát Titkosszolgálat nevű szervezetükön keresztül szállították ki a helyszínre a többi fegyvert. Ahogy a király 1934. október 9-én megérkezett a Dubrovnik nevű hadihajón Marseille-be, részben a Jankapusztán kiképzett sejt azonnal akcióba lépett. 

Mivel a gyilkosság után az usztasasejtből tíz személy visszamenekült Budapestre, a Budapesten menedéket kereső csoportot Gaáli Zoltán repülő őrnagy vezetésével egy Fokker F.VIII-as repülővel a legnagyobb titokban az olaszországi Udine mellé szállították át. A kimenekítéssel egy időben Tattay Miklós ezredes azonnal elkezdte a dunántúli tábor felszámolását. Pierre Mondanel főfelügyelő elég hamar felgöngyölítette a magyar szálat, azonban a Budapestre küldött nyomozója nem nézhetett körül Jankapusztán és nem vehetett részt a nyomozásban sem. Mivel a gyilkossággal az európai államok zöme Magyarországot vádolta, így a külügy megfenyegette az olaszokat, hogy ha nem állnak ki a magyarokért a Népszövetségben, a kormány feltárja a merényletben betöltött valódi szerepüket. A zsarolás hatott. Róma nyomására Párizs gyorsan elsimította az ügyet.

A Külügyminisztérium alatti pincerendszert 1936 és 1939 között kezdték tovább bővíteni. Első körben egy vasajtó mögé rejtett automobil-behajtót képeztek ki a mai Hunyadi János úti házfronton, amely két-három gépkocsit befogadni képes garázsba futott bele.

Maga az objektum nem egybe nyitott tér volt, hanem egy kelet–nyugati irányú F és két H betűre hasonlító dongaboltozatos folyosórendszer. Az innen dél felé haladó alagút a Várszínház éttermének raktárát érintve a miniszterelnökségnek helyt adó Sándor-palota alá futott be, ahonnan egy 35 méter mély lépcsőházon át a Krisztinaváros és a Clark Ádám tér közötti alagúttól délre eső kétszintes, egykori Horthy-féle kormányóvóhelyre lehetett lejutni.

Az északi irányba haladó alagút a Dísz tér keleti oldalán, majd a Tárnok utca és az itt álló házak alatt a Szentháromság téri Pénzügyminisztérium érintésével a Kapisztrán téri Nádor laktanyáig húzódott. Budapest ostroma előtt pár hónappal a külügy légvédelmi óvóhelyét komoly mennyiségű konzervvel és ivóvízzel töltötték fel. Itt nyertek elhelyezést a szaktárca felszíni épületéből lehozott kényelmes pamlagok, szófák, székek, asztalok, perzsaszőnyegek is a minisztérium 1929–1942 évekre vonatkozó politikai irataival együtt. 

Érdemes megemlíteni, hogy a Külügyminisztérium alatt futó észak–déli irányú folyosón a Horthy-korszakban egy keskeny nyomtávú vasút kiépítésére is sor került, amelyen egy Ganz–Jendrassik-féle elektromotorral hajtott hajtány robogott napi rendszerességgel. A vasút kiépítésére azért volt szükség, mert a Várban működő minisztériumok iratcsere-forgalmát nem a felszínen, hanem lent, a mélyben, a kíváncsi tekintetek elől jól eldugva akarták lebonyolítani. 

A Hauszmann Alajos tervezte Vöröskereszt-palota a magyar főváros ostroma alatt összesen öt belövést kapott a pesti rakparton felállított szovjet ütegeknek köszönhetően. Sérülései ellenére az ingatlan menthető állapotban várta a felújítást.

Erre az 1946 és 1948 közötti időszakban került sor. Érdekesség, hogy még bontás alatt állt a palota, amikor a leendő foghíj tulajdonjogát a Minisztertanács már felajánlotta az Amerikai Egyesült Államoknak 25 ezer dollárért, hogy Washington itt építhesse fel új nagykövetségi székházát. Bár az amerikaiak megvették a telket, az építkezésbe mégsem vágtak bele. A totojázást megunva az állam 1972-ben vásárolta vissza a telket, ám ténylegesen csak pár évvel később került birtokába. A telek innentől a Dísz tér 3. szám alatti Batthyány-palota első emeletén működő tanácsi óvoda játszótere lett, a rendszerváltás környékén alakították át kereskedelmi egységgé, magyarán keleti hangulatú zsibvásárrá.

A kormányszóvivő 2019 januárjában jelentette be, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretén belül külsőleg eredeti formájában visszaépítik az egykori Külügyminisztériumot, amely belülről modern iroda- és rendezvényközpont lesz.

A Budavári Önkormányzattal kötött együttműködés értelmében a Várkapitányság most szeptembertől megkezdi a Vöröskereszt egylet egykori székházával szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is, amely magába foglalja a kapualj és a déli lépcsőház, valamint a keleti várfal felújítását, illetve a falszigetelési munkákat. A munkálatok bontási feladatokkal és a területen található törmelékek elhordásával indulnak. Ezután, várhatóan ősszel kezdődik meg a Vöröskereszt egylet egykori székházának újjáépítése.

A rekonstrukciós munkálatok miatt a területet körülvevő járdát és a Hunyadi János úti buszparkolósávot le kell zárni. A közúti forgalom fenntartása érdekében a Dísz téri parkolósziget egy része ideiglenesen megszűnik. A Várkapitányság az I. kerületi önkormányzat részére ingyenes, korlátozott számú parkolási lehetőséget ajánlott fel a Palota úti mélygarázsban.