Egy magyar művésznő manhattani búzamezője ihlette a 9/11-es emlékművek többségét

2021-09-01T060907Z 18813017 RC28KR78H4WU RTRMADP 3 USA-SEPT11-FI
2021.09.12. 06:34
New York, Shanswille, Hirosima, Belgrád, Varsó és Budapest tragédiák szülte emlékművei nyomában.

Magyar búzamező New York szívében

1982-ben nagy szenzációnak számított, hogy a betontengerként is jellemzett Manhattan szívébe, közvetlenül a csillogó ikertornyok mellett, a magyar származású Agnes Denes csaknem 2 hektárnyi búzamezőt ültetett. New York legértékesebb, ekkor 4,5 milliárd dollár értékűre becsült fejlesztési területének ideiglenes mezőgazdasági célú átalakításával a világ első öko-művésze azt akarta plasztikusan érzékeltetni, milyen messzire került a halandó ember az örök természettől.

Ebbe a falanszteri közegbe ékelődött be ez a gabonával bevetetett parcella, az anyaföld piciny termékeny szelete.

Mammon mozdíthatatlannak tűnő modern vasbeton templomaival szemben a kenyér, a harmónia, a család, a béke és az élet jelképének tartott hajlékony búza tényleg sokkal erősebb szimbólumnak számított. Ráadásul „üzenete” egyetemesebb, valóságosabb és archaikusabb is volt. Kontúrját nem is szokták a monetáris trükkök és kizsigerelő pénzügyi hazugságok mögé bújt bankok felhasználni építészeti leképződéseiknél. A Budapesten született Agnes Denes a New York Timesnak így nyilatkozott ekkor kakukkfiókájáról:

Csak a természet értékeivel, az őselemek megidézésével, az őslakosok életszemléletével lehet a mai emberekben tudatosítani, hogy a zsákutca végénél már nem felgyorsulni kell. Különösen igaz ez Amerikára, amely hiába látja a tragikus végét, krónikus pénzéhsége, élelmiszer-pazarlása, fokozódó energiaigénye, fegyverkezési versenye és egymást követő háborúi a nyugati világgal együtt teljesen felemésztik a bolygó kapacitását. Szemléletváltásra van szükség, de mihamarabb, mert ennek a folyamatnak nem lesz jó vége.

A 9/11 Nemzeti Emlékmű és Múzeum

Amikor húsz évvel később összedőltek az ikertornyok, akkor a tragédiáról, az elhunytakról a döntéshozók ismételten egy monumentális építménnyel kívántak megemlékezni. A kezdetben Ground Zeronak hívott emlékhely koncepciójának kidolgozására nemzetközi tervpályázatot hirdettek ki, amelyet a berlini Zsidó Múzeum új szárnyát és a manchesteri Hadtörténeti Múzeumot is tervező lengyel Daniel Libeskind sztárépítész nyert meg. Ő az elvárások szerint egy gigantikus méretű, hétemeletes föld alatti múzeumot és ezt a létesítményt körbeölelő öt további új felhőkarcoló megépítését javasolta. Az elképzelést látva a magyar felmenőkkel rendelkező Michael Arad azonnal megálljt követelt.

Az izraeli-brit állampolgárságú építész ugyanis még jól emlékezett a jelenleg 90 éves Agnes Denes kalászinstallációjára, amelynek aratása után több mint 450 kiló egészséges aranybúzát termett. A magokat az emberek hazavihették és újra elültethették kertjeikben, a közterületeken, a több mázsányi szalmát pedig a New York-i rendőrség lovai kapták meg abrakként. 

Ebből a gyermekkori élményéből táplálkozva javasolta Arad, hogy a rideg technokrata szemlélet, a pesszimista hangulatú téralkotás helyett szerencsésebb lenne egy életigenlő, emberközelibb, a gyógyuló sebhez hasonló természeti élőhelyként tekinteni a tornyok megmaradt lábnyomaira. 

Ő olyan társadalmi-kulturális közeget akart létrehozni amely a lakosságot nemcsak közösséggé kovácsolja össze, hanem az átépített terület oázisként pulzálhatna a városi szövetben.

Az emberközelibb városarc megteremtése érdekében Peter Walker tájépítésszel közösen Michael Arad is az őselemekhez nyúlt vissza. A tornyok helyén megalkották az Egyesült Államok legnagyobb ember alkotta két vízesését. Az egyenként 4000 négyzetméter alapterületű medencében a víz három lépcsőn keresztül zubog a 15 méter mély lyukakba, amelyek erőteljesen szemléltetik a támadások által itt hagyott fizikai űrt. Mivel a nagy hangrobajjal lezúduló víz teljesen elnyomja a város hangjait, így érintésközelségbe került a természet zenéje is. Nagy Alma lakói kényelméről több mint 400 mocsári fehér tölgyből és díszkörtéből álló park gondoskodik, amelyek „zöld mennyezetként” óvják őket a szomszédos betonóriások árnyékától, csendes szentélyként figyelmeztetve őket mulandóságukra és a medence peremén feltüntetett közel háromezer áldozat értelmetlen halálára.

A 93. járat Nemzeti Emlékműve

Szintén a terrortámadás tizedik évfordulóján adták át az United Airlines 93. járata emlékére létesített 2200 hektáros parkot Shanksville mellett. Húsz évvel ezelőtt itt zuhant le az a repülőgép, amelyet a terroristák által elrabolt négy gép közül egyedüliként sikerült az utasoknak eltéríteniük, és az Egyesült Államok politikáját jelképező washingtoni Capitolium kupolás épülettömbje helyett erre a pennsylvaniai mezőre irányítottak. A személyzettel együtt a gépen negyven utas és négy gépeltérítő utazott. Utóbbiakat a törvény kategorikusan kizárta az emlékezésből.

Az emlékparkot Paul és Milena Murdoch tervezte, akik szintén tájsebként értelmezték a katasztrófa helyszínét. Ökológiailag tudatos építészeti elképzelésük azonban már a tervezési szakaszban nagy vitákat robbantott ki. Az áldozatokat megszemélyesítő 28 méter magas harangtorony köré ugyanis a 

házaspár az iszlám félholdra emlékeztető félkör alakú erdősávot akart telepíttetni, amelynek iránya ráadásul Mekka felé nézett.

A zsűri egyik tagja, idősebb Tom Burnett, akinek fia pont ebben a balesetben hunyt el, indulatosan tiltakozott a terv ellen. 

Mivel a juharfák lombkoronája ősszel bevörösödik, a fehér tölgyek pedig elhullajtják leveleiket, így az al-Kaida hamar magáénak fogja érezni a lezuhant 93-as járat helyszínét, hiszen a levegőből csak az öngyilkos vértanúiknak emléket állító félhold fog látszódni.

Az építészek rögtön védekezni kezdtek. Állításuk szerint a tájolás a véletlen műve volt, nem állt szándékukban muszlim szimbólumot létrehozni. Kompromisszumos megoldásként így lett gyűrű formájú az erdősáv, amelyet a járat egykori repülési útvonalát jelképezve, egy hosszú sétánnyal vágtak ketté. Ennek az útnak az oldalfalait tagolták fel 40 panelből álló fehér gránittömbbel, amelyekre belegravírozták az elhunytak neveit is. A becsapódás helyét vadvirágokkal ültették be.

Az amerikai példákkal ellentétben sok építész és ország gondolja úgy, hogy a nemzeti tragédiákat nem feltétlenül a természet, az őselemek megjelenítésével lehet, vagy kell kifejezni. Erre ott vannak az adott csapásokra emlékeztető romok, amelyek magukban is gondolkodóba ejtik az embert. Ezekből az emlékezéspontokból több száz található világszerte.

A hirosimai Atombomba-dóm és Béke Emlékmúzeum

Talán a legismertebb ilyen emlékmű a Jan Letzel cseh építész tervei szerint 1915-ben felavatott egykori hirosimai Kereskedelmi Kiállítási Központ. Ez a gömbkupolában végződő épület csak azért maradt ránk, mert 150 méterrel mellette dobták le az Enola Gay nevű bombázóról az atombombát, így a rengéshullámok függőlegesen érték a konstrukciót. A város két kilométeres sugarú körben a földdel lett egyenlővé. Akik a robbanás közvetlen közelében tartózkodtak, úgy égtek el, hogy csak egyetlen folt maradt belőlük a kövön. 

„Hirosima árnyékai” közül a leghíresebb az a férfi, aki a 140 ezer ember halálát okozó amerikai atomcsapáskor pont a kereskedelmi épület lépcsőjén várta a reggeli nyitást. Lépcsőre égett maradványa ma is látható.

A japánul Genbaku Dōmu, azaz atombomba kupolának nevezett emlékmúzeum nyers valóságában tárja a látogatók elé az egykori borzalmakat. A kőbe égett árnyékok mellett élethű viaszbábukon szemléltetik a túlélők égési sérüléseit, az emberek csontjáról leolvadó bőrt és húst, a sugárzás hatására deformitásokkal született gyermekek betegségeit. Nagyon sokkoló látvány. Az Egyesült Államok és Kína tiltakozása ellenére az épület 1996-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára, mint az emberiség által alkotott pusztító erő szimbólumaként és a béke iránti remény emlékműveként. Hitelessége nem vitatható, csak minimális beavatkozásokat végeztek rajta az elmúlt évtizedekben, hogy stabilitását megőrizhessék.

A belgrádi Jugoszláv Védelmi Minisztérium

A nevesebb romok közé tartozik a belgrádi Milos herceg sugárúton mentén hosszan elnyúló hajdani jugoszláv Belügyminisztérium és Vezérkar bombatalálatoktól szaggatott két épülete is. A Nemanjina utca által elválasztott lépcsőzetes kialakítású, kontrasztos alapanyagokból elkészült komplexumot 1965-ben adták át Nikola Dobrović szerb építész tervei szerint. Az épületeket a délszláv háború idején bombázta le az Egyesült Államok vezette NATO-koalíció. Mivel az 1999. április 29-i 30-i és május 7-i bombázás idején lakatlan volt a kormányzati központ, sokan feltételezték, hogy inkább az államképviselet szimbolikus jelentősége miatt lőtték rakétáikkal a jenkik, nem pedig kézzelfoghatóbb célok miatt. 

A súlyosan megrongálódott épületre sokáig háborús mementóként tekintett Szerbia lakossága, 2005-ben védett kulturális emlékmű is lett. Statikai gyengeségei miatt azonban a „B” épület főbejáratát le kellett bontaniuk A megmaradt épületszárnyat mai napig a Védelmi Minisztérium használja. Az összedőlés megakadályozása miatt tíz évvel később szintén lebontották az „A” épület központi részét. Mivel az épület állaga egyre csak romlik, így 

a szerb kormány 2017-ben úgy döntött, hogy teljesen lebontja a két épületet azzal a megkötéssel, ha az államnak lesz majd elegendő forrása, akkor az eredeti tervek szerint visszaépíti.

Míg az egyik irodaházba az egykori amerikai elnök, Donald Trump birtokolta luxusszálloda-hálózat fog hotelt üzemeltetni, addig a másikba Nemanja István szerb fejedelem múzeumát helyezik majd el.

A varsói Ismeretlen Katona sírja – a Szász-palota

A varsói Ismeretlen Katona Sírja, a Lengyelország szabadságáért meghalt katonák emlékműve, amely a nácik által 1944-ben felrobbantott hatalmas méretű Szász-palota csodával határos módon megmaradt egykori főbejárata. Az épületegyüttest Jan Andrzej Morsztyn költő kezdte el 1661-ben építtetni, de egykori pompáját először 1724-ben nyerte el II. Ágost szász választófejedelemnek köszönhetően. A Carl Friedrich Pöppelmann és Joachim Daniel Jauch tervezte palotát a következő két évszázadban többször átalakították az állami reprezentációs funkcióknak megfelelően.

Lengyelország függetlenné válása után ez az épület lett a hadsereg vezérkarának a központja. A palota két szárnyát összekötő hosszú árkád alatt 1925. november 2-án adták át azt a síremléket, amely a szovjetek ellen harcoló 1920-ban elhunyt katona maradványát rejti. Az emlékmű kialakítása óta a világ minden tájáról hoztak már ide urnákat, ahol lengyel katonák hamvait találtak.

A második világháború befejezése után a Lengyel Népköztársaság hatóságai fontolóra vették a Szász-palota nyugati homlokzatának rekonstrukcióját, de csak arra futotta az erejükből, hogy Zygmunt Stępiński építész tervei alapján 1946-ban kialakították a megmaradt árkád töredékéből a ma is látható sírt, amelyet innentől háborús romként is számon tartottak.

A Lengyel Köztársaság elnöke 2021-ben emelte törvényerőre, hogy az egykori Szász-palotát, a Brühl-palotát és a környező bérházakat eredeti formájában vissza kell építeni.

A jelenlegi tervek szerint a megvalósítás közel tíz évig tart majd, az összköltséget jelenleg 192 milliárd forint körüli összegre becsülik. 

A budapesti Honvéd Főparancsnokság

Végezetül még egy magyar vonatkozású hír. A budai Várnegyedben áll a Kallina Mór tervezte 1896-ban átadott egykori Magyar Királyi Honvéd Főparancsnokság épülete. Pontosabban csak a torzója. Az egykor hatalmas kupolában végződő négyszintes eklektikus épület szervesen kapcsolódott a Szent György téri Honvédelmi Minisztériumhoz, amely ma már nincs meg. Budapest ostromakor bár ez az épület kijavítható károkat szenvedett, 1948-ig tartó bontását ideológiai okok miatt rendelték el. Ekkor tűnt el nyomtalanul a terrakottás mintázatú kupola, és az ezt keretező, Szász Gyula mintázta „Háború” és „Béke” allegorikus szobrok is.

A Dísz tér 17. szám alatt álló torzóról jelenleg mindenki azt gondolja, hogy csak azért nem bontották el teljesen, hogy a kommunista államhatalom háborús mementóként figyelmeztesse az embereket a nácik és a nyilasok bűneire. Ezt a lakossági feltevést erősíti az épülettömb 2014-es felújítása, amikor a golyónyomok fölé begravírozták az „In memoriam 1944-1945” szöveget.

A valóság azonban teljesen más. Az első emeletéig visszabontott épület csak azért maradhatott meg, mert az elvtársak ekkor már elhatározták a Szent György téri paloták bontását. A Hauszmann Alajos tervezte Lovardát 1954-ben, a Királyi Istállót 1959-ban tették a földdel egyenlővé, a József-palotát 1968-ban robbantották fel, a Főőrség épületét pedig 1971-ben kezdték el csákányozni. Ezeknek a bontásoknak köszönhetően teljesen eltűnt a várpalotával szomszédos Szent György tér nyugati oldala.

Az így kialakult utcahossznyi foghíj azért lett „veszedelmes,” mert 

a hűvös és jeges budai szelek minden gond nélkül befújhattak az észak-déli tájolású Várnegyedbe, jelentősen megzavarva a Dísz tér 4-5. szám alatt működő állampárt kerületi irodájában dolgozók és a Külügyminisztérium Dísz tér 7. alatti házában megszálló vendégei kényelmét. magyarán kellett egy szélfogó, hogy ne fázzanak az urak (elvtársak).

A most visszaépíteni kívánt főparancsnoksági épületről így elmondhatjuk, hogy ez is csak a természet, egy őselem miatt maradhatott talpon.

(Borítókép: a World Trade Center lángoló tornyai 2001. szeptermber 11-én. Fotó: Reuters)



  • Hírek
  • Bankszámla