Egy vérbajos politikus otthona helyére építették fel Hófehérke pesti lovagvárát

A prosti és a rendőrkapitány

A mai Ferenciek tere eredetileg egy északnyugat–délkelet irányú széles utcaszakasz volt, amelyet az Árpád-korban épült városfalat védő vizesárok helyén alakítottak ki. Az utca északkeleti végében 1260-ra felépült a ferencesek veronai, Szent Péter vértanúról elnevezett gótikus stílusú kápolnája és hozzábiggyesztett rendháza, amelyet a félhold uralma alatt Szinán bég parancsára dzsámivá alakították át. A Szent Péterről elnevezett utcát a muszlim uralom után kezdték el Urak utcája, majd jó száz évvel később Úri utca névvel illetni, ám a szokásosnál szélesebb útszakasz 1727-ben már kiérdemelte a tér elnevezését, amely a csuhások után Barátok lett.

A hosszúkás, szabálytalan alakú placc hamar Pest egyik legforgalmasabb útkereszteződése lett. Ezt a fejlődést több ok generálta. Az egyik ilyen, hogy a templom rendezői bal oldalán indult ki Hatvan felé a tölcsérszerűen kitáguló Kerepesi országút, amelynek Duna felé eső szakasza annyira illusztris helynek számított már III. Károly király regnálása alatt is, hogy többek között itt építette fel 1735-ben Pest legszebb, barokk stílusú, emeletes városi palotáját a csigatestűként ismeretes gróf pohos Grassalkovich Antal királyi személynök is.

Míg ettől az ingatlantól keletre, a mai Puskin mozi helyén a Magyar Királyi Tudományegyetem Orvostudományi Karának öt tanszéke funkcionált, addig a folyó felé haladva, a mai Petőfi Sándor utca sarkán egy másik nevezetes épület állt, amely nem építészeti megoldásai, hanem lakója miatt volt ismert. Ez a sarokház a fehérnépet bolondulásig szerető, házasságot házasságra halmozó, pontyfejű, kezdeti glaukómája miatt gülüszeműként ábrázolt gróf Cziráky Antal Mózes országbíró, a pesti egyetem elnökének otthonaként volt ismeretes, amelyet 1831-ben azért ostromolt meg a város diáksága, mert a koleraveszély miatt kialakult nagyszámú elhalálozás megakadályozásért az akadémikusként is tevékeny arisztokrata semmilyen ellenlépést nem tett. 

A sörhasú nemesek, plötyi kurtizánok és a maffiahálózatot üzemeltető korrupt zsandárparancsnoktól függetlenül a terület gyors fejlődésének másik oka az volt, hogy 1817-ben itt épült fel Magyarország első, modernnek számító bevásárlóközpontja, a Pollack Mihály tervezte kétemeletes, báró Brudern József építtette, 32 boltból álló üzletház is, amelynek a helyén most a Párizsi Udvar magasodik. A templommal szemben a tekintélyt parancsoló Athenaeum Nyomda ritmikusan hullámzó, ám mégis szigorú, copf stílusú épülete állt, amely ekkor már az ország egyik legjelentősebb könyvkiadójaként volt ismeretes. A helyén jelenleg a tetődíszeitől megfosztott Királyi-bérház áll.

A ferences bazár mellett az 1876-ban átadott, Szkalnitzky Antal tervezte Egyetemi Könyvtár nézett farkasszemet a Danaidák kútjától idáig elnyúló fiáker- és lócitromsor végével, a Reáltanoda utca sarkán pedig az Ybl Miklós tervezte Első Pesti Hazai Takarékpénztár kupolás tömbje zárta le a tér külső oldalát. A Pest első szobrászati értékűnek tartott közkútjával díszített közlekedési csomópontjának legcsúnyább térfala –idézőjelbe téve – ekkor a déli szakasza volt.

A beporzás átka

A mai Centrál Kávéháznak helyet adó bérház helyén a dualizmus kezdetén még két lakóház terpeszkedett. Míg a Cukor utcára egy kétemeletes, jó hegyes nyeregtetőben végződő bérház állt, addig a mai Károlyi utcára egy roggyant tetejű földszintes ház nézett. Ezt a copf stílusú épületet még Szántó Ferenc ügyész építette, pontosabban a fennmaradt dokumentumok alapján inkább ő építette át még 1848 előtt. A hosszan elnyúló, L alaprajzú házban Messi Klára divatárusnő boltja üzemelt, aki – mivel nem a flancosabb francia módit, hanem a molylepte, avítt bécsit követte – a szabadságharc bukása után kialakult nemzeti ellenállás és dac miatt hamar le is húzhatta üzletén a rolót. Az ő üzletének helyére költözött be jó húsz évvel később egy nevesincs cukrászda, mellé pedig egy apró poharazó, amely leginkább a téren utasra várakozó fiákerek, hintók, berlinerek, landauerek hajtói és az egyetem felé trappoló diákok között volt népszerű olcsó lőréje miatt.

Ezt a két lakóházat még 1863 előtt vásárolhatta meg gróf Jankovich Gyula jeles mecénás, hogy az ingatlanok helyére Ybl Miklós tervei szerint egy nagyobb és tetszetősebb bérházat építtethessen fel. Klösz György fotói alapján azonban ebből az elképzelésből semmi nem valósult meg, talán azért, mert Jankovichot jobban izgatta az illír mozgalom anyagi támogatása és számos horvát intézmény megalapítása, mint a magyar fővárosban gondolatban elkezdett ingatlanpiaci beruházása. A két lepukkant épületet ezek után vette meg 1882-ben méltóságos erényi lovag Ullmann Lajos udvari tanácsos, az Első Császári és Királyi Szabad Duna-gőzhajózási Társaság elnöke, hogy a helyükre egy világvároshoz méltó házat építtethessen fel.

Hajóvonták találkozása tilos

Az új épület terveit Quittner Zsigmond készítette el. A három utcára néző, szabálytalan trapéz formájú telek igazi kihívás volt az építésznek, hiszen a megbízó azt kívánta, hogy a földszinten egy nagy forgalmú kávéház, az emeleteken pedig szintenként két nagyobb és két kisebb alapterületű lakás létesüljön a beépítési lehetőségek maximális kihasználásával. Mivel nem akarták a földszinti vendéglátóipari egységet kettéosztani, így a főlépcsőházat nem a Ferenciek tere felé, hanem a mai Károlyi utcai homlokzat közepére helyezték át. Quittner az épületénél sajátosan ötvözte a neoreneszánsz, a neoromán és a neogótikus építészetet, amelynek legromantikusabb elemei az első emelet ablakai felett látható portrémedalionok, illetve a harmadik emelet magasságában elinduló sarokbástyákra hajazó cuki zárt erkélyek alkalmazása.

Az épületet 1887-ben avatták fel. Szintén ekkor nyílt meg a palota aljában a Központi Kávéház is, amelynek terveit ismét Quittner Zsigmond jegyezte. A nagyobb térhatás elérése miatt a feketéző falaira két óriási tükröt is felhelyeztek a pesti Franz Waldsteiner gyár jóvoltából, amelyeket aranyozott szegélyekkel kötöttek össze a nyolc terem fakó narancs, mélykék és fehér színű falaival. Ez a munka Scholz Róbert kézügyességét dicsérte. A kávéházban már nem olajlámpásokkal világítottak, hanem villannyal, amelynek magasabb fényerőssége még élőbbé tette a beltéri színeket. A kávézóba betérőket nemcsak a kényelmes, kopott fekete színű bőr karosszékek, illetve a nagy kerek márványasztalok fogadták, hanem egy kávékonyha és két játékszoba is, ahol a rigolyás asszonyaik elől menekülő nagyszájú urak kötetlenül biliárdozhattak és kártyázhattak egymással, felvágva legújabb vélt vagy valós hódításaikkal.

Mivel az Ullmann-bérház az Egyetemi Könyvtárral állt szemben, ráadásul a Fővárosi Könyvtár, az egyetem, a Franklin Társulat és az Athenaeum Nyomda sem volt innen messze, így csak idő kérdése volt, hogy az újságírók, a novellisták, a költők és az írók mikor fedezik fel maguknak a Centrált. Az első nevesebb területfoglaló kompánia a Kiss József irányította, A Hét című irodalmi és politikai hetilap szerkesztősége volt, akik 1891 tavaszán tették át székhelyüket a Váci utca 14. szám alatti Magyar Korona nevű kávéházból ide. 

Őket követte 1907-ban a Nyugat csapata, amely olyan illusztris irodalmi nagyágyúkból állt, mint 

Ez a brancs azonban a helyszűke miatt hamarosan átköltözött a New York Kávéházba, majd 1920-ban vissza. Két évvel később aztán a Független Szemle munkatársaival együtt már annyira sok lett az író a Központiban, hogy a kávéház akkori tulajdonosa, Mészáros Győző egy külön karzatot építtetett számukra. Még pont időben, mert a helyszínt hamar felfedezték maguknak a neves festőművészek, grafikusok, művészettörténészek, újságírók és tudósok is, majd ezt a züllésre hajlandó férfiszürkeállomány-hegyet megfúrva a pennaforgató uraik erkölcsiségét sodrófával szigorúan ellenőrző magyar írónők 1936-ban direkt itt alakították meg Kaffka Margitról elnevezett társaságukat is. Ami összeköt, az szét is választ – mondaná erre a sokat látott öreg japán sógun. Az ország jelentős szellemi központjának számító kávéház ebből az időszakból származó többi izgalmas történetéről itt írtunk.

Hófehérke törpék nélkül

A feketézőtől függetlenül a sarokház későbbi története is izgalmas. 1900-tól itt bérelt lakást Lévai Mór ungvári könyvkiadó, aki naponta járt le a földszintre „pecázni és hitelt nyújtani” a szórakozott vagy az italt jobban szerető jó nevű és kedélyű írókhoz, költőkhöz, hátha apanázsának köszönhetően ő adhatja ki elsőként írásaikat „Kárpátalja beelőz” felkiáltással. Szintén a századfordulókor költözött be a Centrál mellé Bukács Kálmán Hófehérkéhez címzett játékboltja is, aki nemcsak klasszikus gyermekjátékokkal kereskedett, hanem vadászati cikkekkel, Simpex vetítővel, iskolai tisztasági csomaggal és leginkább írógépekkel. Állítólag ebből a termékből fogyott a legtöbb.

Amikor a házat építtető Ullmann Lajos bátyánk lelke a bécsi Alleegasse 20/A. szám alatti rezidenciáján 1903-ban átköltözött  a túlvilágra, örökösei rögtön eladták pesti palotáját. Az új tulajdonos nem sokáig élvezhette tulajdonát, a kommün lefoglalta az épületet, hogy itt alakíthassák ki a Szociális Termelés Népbiztosság Vashivatalát. A két világháború közötti időszakban először az Osztrák–Magyar Államvasutak Nyugdíjintézete, majd a Magyar Acélárugyár Rt. birtokolta a sarokházat. A II. világháború után a Paprikaközpont Nemzeti Vállalat, majd a TERIMPEX nevű Állat- és Terményforgalmi Külkereskedelmi Vállalat birtokolta az épületet, akik az egykori csepeli Weiss Manfréd-gyár konzervkereskedelmét lenyúlva és kisajátítva próbáltak az államszocializmus elvárásainak megfelelően egy kis pénzt keresni. 

aki csapatával közösen gondos, aprólékos munkával újíttatta fel tulajdonát a kávéházzal egyetemben. Az idén harmincéves cégcsoport 2021 novemberében jelentette be a Budapest legidősebb kávéházának tartott Centrál működtetésének átvételét az Özyer Csoporttól. Az Eventrend ezzel a második irodalmi kávéház üzemeltetését vállalta fel Budapesten.