Luxusszálloda lett a hegyek Titanicja, Zalka Máté titkos fegyverraktára

Nagy franc ez a Canfranc 

A több ezer méter magas Pireneusok hegység miatt Franciaországot és Spanyolországot a XIX. századig csak két vasútvonal kötötte össze. Az egyik az Atlanti-óceánra néző Viczayai-öbölnél, a másik pedig a Földközi-tengernél. A hegyláncolat közepén nem volt kötött pályás összeköttetés a két ország között. A hiátus áthidalására a két nemzet egy 7875 méter hosszú alagutat ásatott a Somport-hágó mellett, amelyet 1915-ben adtak át rendeltetésének.

Bár a hegyláncon keresztül kialakított korridor jelentősen lerövidítette a Párizs–Madrid közötti útvonal hosszát, a beruházás még nem volt teljes. A legfőbb megoldandó probléma az volt, hogy miként oldják meg a francia normál (1435 mm) és az ibériaiak által használt széles (1668 mm) nyomtávolságú vágányok közötti átállást. Egy megoldás jöhetett csak szóba: a tengerszint felett 1195 méter magasságban Canfranc község mellett egy határállomásként is működtetett pályaudvart kell felépíteni.

A Pireneusok tetején kizsaluzott vasútállomás méretei valóban lenyűgözők lettek. Míg a komplexum kívülről a francia szecesszió stílusjegyeit követte, addig belülről a klasszikus római építészet díszítéseit utánozta.

Amikor a méret a lényeg

A fémlemezekkel lefedett csapott végű kupolában végződő 240 méter hosszú vasútállomást 365 nagyméretű ablakkal szerelték fel. A hatalmas beltéri terek mellett további 156 kisebb-nagyobb helyiségre osztották fel a csarnokot. Ezekben a szobákban alakították ki a jegypénztárakat, a poggyászmegőrzőket, a postát, a valutaváltókat, mindkét ország vámparancsnokságát, a rendőrség és csendőrség hivatalait, a nyilvános távírót, a gyengélkedőt, a kincstári irodákat, az étkezdét, az éttermet és egy nemzetközi szintű szállodát.

A méretei miatt a korabeli sajtó által „a hegyek Titanicja” néven emlegetett komplexum számtalan melléképülettel rendelkezett. Míg az egyik alpesi stílusú házban alhattak a vasutasok, addig egy másik építményben két teherlifttel megmozgatott automobil-garázs működött. Itt lehetőség volt arra is, hogy a gazdagok ne csak bérautót kölcsönözzenek, hanem külön igény esetén akár saját sofőrt is felbéreljenek kirándulásukhoz.

A díszes hegyi csomópont mellett persze tucatnyi terményraktár, gőzmozdonyhangár, fészer és áruátrakodó is megépült. A zökkenőmentes logisztikai kihívások miatt csaknem 30 föld alatti átjárót és alagutat is kialakítottak a vágányok és a központi palota között. A négy és fél millió pesetába került korai intermodiális központot hivatalosan 1928. július 18-án adta át Gaston Doumergue francia államelnök és XIII. Alfonz spanyol király.

Zalka Máté azt üzente

Stratégiai okok miatt a vasútvonal és tágabb környezete nagyon felértékelődött a spanyol polgárháború ideje alatt. Aragónia megtartása azért volt fontos a Második Köztársaság Népi Hadseregének, mert a szárazföldön keresztül csak a Pireneusokon keresztül tudtak Mexikóból és Szovjetunióból származó csempészfegyverekhez jutni. Bár Francisco Franco nacionalista tábornok rendelete alapján a monarchista-falangista erők lezárták a hegyláncon átvezető összes alagutat, a francia–spanyol nemzetközi egyezmény miatt a canfranci vasútállomást kénytelenek voltak nyitva hagyni. 

Indalecio Prieto köztársaságpárti hadügyminiszter 1937. június 12-én kívánta elindítani „a hegyek Titanicjától” egyórányi autózásra fellelhető Huesca város elleni offenzívát. 

A spanyolok által csak Lukács tábornoknak hívott Frankl Béla a támadás előtti hetekben alaposan feltérképezte Aragónia domborzatát. A francia–spanyol szerződést figyelmen kívül hagyva, június 8-án nemcsak titkos fegyverlerakatot alakított ki Canfracóban, hanem feltérképezte, hogy internacionalista csapatai miként tudnák kiszélesíteni támadási irányukat a Pireneusok mentén Bilbao városáig.

A Huesca elleni offenzíva előtti napon, június 11-én Zalka Máté páncélozott gépjárműjével ismételten terepszemlére indult, ám amikor automobilja elérte a városba vezető Calle Estrecho-Quinto nevű országutat, a nemzeti erők hirtelen tüzérségi tűz alá vették kocsiját, amely következtében a tábornok azonnal meghalt. A vele utazó Gustav Riegler politikai biztos, későbbi híres német regényíró súlyosan megsérült.

Zalka hadosztályának parancsnokságát a bukovinai születésű Stern Manfréd (Emilio Kléber) tábornok vette át. Bár a köztársaságpártiak győzelméhez minden adott volt, az offenzíva teljes kudarccal zárult a frissen kinevezett hadvezetés gyengeségei miatt. A június 19-ig elhúzódó harcokban vesztette el életét a XIII. nemzetközi brigád Rákosi-zászlóalj parancsnoka, Hevesi Ákos (Nieburg Pál), és 

Érdekesség, hogy a második világháború után a magyarországi kommunista diktatúra kiépítésében vezető szerepet játszó személyek közül is többen megfordultak a spanyol harcmezőkön. Münnich Ferenc (Otto Flatter) előbb a 15. hadosztály, majd a XI. nemzetközi brigád vezérkari főnökeként tevékenykedett.

Rajk László (Firtos László) szintén a Rákosi-zászlóaljban szolgált. Ő az ebrói csatában sebesült meg. Gerő Ernő (Pedro) az NKVD és a Komintern instruktoraként tartózkodott az országban. A későbbi hídverő kulcsszerepet játszott a Moszkva által trockistának bélyegzett Egyesült Marxista Munkáspárt (POUM) felszámolásában. Gálicz Jánost (Gál tábornok), a XV. nemzetközi brigád parancsnokát 1937-ben rendelték vissza Moszkvába, ahol elvtársai köszönet helyett inkább kivégezték.

Kémek hálójában

A második világháború alatt a vasútállomás „Pireneusi Casablanca” néven került be a köztudatba. Spanyolország ugyanis 1942-ben egy olyan megállapodást kötött a Wehrmachttal, amely szerint a Harmadik Birodalom ibériai és marokkói volfrámot kap zsákmányolt francia gabona és kelet-európai aranyért cserébe. 

Mivel a fegyveres konfliktus alatt az utasszállítás nyugodtan folytatódhatott, így sok zsidó származású ember tudott Hispánián keresztül az angolszász országok valamelyikébe eljutni. 

Az egyik ilyen fegyveres összetűzés során, 1944. április 26-áról 27-ére virradóra pusztító tűzvész tombolt végig az állomás melletti üdülőközpontban. A falu 132 háza közül 117 teljesen kiégett.

Ikarus és Főnix

A béke beköszöntével a Pau–Canfranc közötti vasúti forgalom azonnal visszatért a normál szintjére. Az 1950-es években tapasztalt viszonylagos stabilitás azonban meglehetősen rövid életűnek bizonyult. Alulfinanszírozottság miatt az állomás és a vasút jövője egyre nagyobb veszélybe került. Az első komolyabb probléma 1970. március 20-án következett be. 

Az SNCF vasúttársaság nyomására a francia kormány ekkor döntött úgy, hogy nem építi újjá a hidat, a forgalmat más vonalakra tereli. A Bedous és Canfranc közötti 33 kilométeres szakaszon ekkor bontották le a vezetékeket, és szedték fel a Somport alagút pályáját is. Európa második legnagyobb alapterületű pályaudvara az enyészetté lett.

Több évtizednyi pusztulás után a Barcelo Hotel Group 2018-ban látta meg „a hegyek Titanicjában” a turisztikai potenciált. A vállalat az aragóniai kormánnyal együttműködve ekkor döntötte el, hogy ötcsillagos luxusszállodává alakítja át a pályaudvart. A rehabilitációhoz uniós támogatásokat is elnyertek.

Joaquín Magrazó és Fernando Used építészek tervei szerint két év múlva teljesen elkészült az állomás külső felújítása és belső megerősítése. A pályaudvar körüli vágányokat eltávolították, az így felszabadult területet parkokká alakították át. Zalka Máté egykor fegyverraktára mellé felépítettek egy 200 férőhelyes konferencia-központot, a kisebb méretű regionális vasútmúzeumot, tucatnyi üzletet, valamint a Santiago de Compostelába vezető zarándokút helyi menedékházát is. 

A hatalmas méretű ingatlanban három éttermet és két bárt is kialakítottak. A három étterem közül kettő felújított vasúti kocsikban található. A szállodában egy 420 négyzetméteres wellness spa és három rendezvényterem is fellelhető. A finom art deco elemekkel dekorált, 104 szobával rendelkező Royal Hideaway Canfranc Estación nevű hotel 2023-ban nyílt meg. A hegyekre néző 104 lakosztály legolcsóbb szobája 159 euróba kerül.