22 férfi után nő lehet II. Erzsébet udvari költője

2009.02.24. 14:21
Andrew Motion, II. Erzsébet angol királynő udvari költője tíz évi szolgálat után elhagyni készül hivatalát és erősödik az az elképzelés, hogy végre nő is betölthetné ezt a posztot.

Az 56 éves Motion kiemelkedő teljesítménye volt Erzsébet anyakirályné temetésére írt elégiája, majd Károly wales-i herceg és Camilla esküvőjének versben való köszöntése. 2003-ban az iraki háború ellen írt egy allegóriákban bővelkedő verset. Ez protokollon kívüli alkotás volt, de senki sem vetette a szemére.

A költő egy interjúban elmondta, hogy fantáziája az udvarban töltött évek alatt egy kicsit megkopott, de ehhez talán az is hozzájárult, hogy mind Blair, mind a királynő azzal nyugtatták meg, amikor újoncként a feladatai felől érdeklődött, hogy "nem kell semmit sem csinálnia". A hosszú idő alatt nyilván meg sem gazdagodott, mivel apanázsa évente 500-750 font (175-260 ezer forint) volt. Persze feltehetően rezsire, ellátásra nem kellett költenie.

II. Erzsébet uralkodása alatt négy udvari költő követte egymást. Motion előde, Ted Hughes, Sylvia Plath amerikai költőnő nem kevésbé híres poéta-férje volt.

Az évszázadok során eddig összesen 22 férfi szolgálta költőként a királyokat, királynőket, köztük olyan nagyságok, mint Ben Jonson, John Dryden és Alfred Tennyson. Az angol közvélemény most abban reménykedik, hogy költőnőre esik a választás. Eddig három nő, Carol Ann Duffy, Wendy Cope és Jackie Kay neve merült fel. Ez utóbbi skót anyától és nigériai apától származik - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

Udvari költője Oroszlánszívű Richardtól kezdve minden angol királynak volt, de az udvari költő címet csak a 18. században hozták létre. A cím birtokosainak kezdetektől fogva az a fő feladata, hogy versben örökítse meg a fenségek érdemeit, de a munka ma már nem olyan veszélyes, mint hajdanán, amikor a poéta ki volt téve az uralkodók szeszélyeinek.

Változás az is, hogy míg régen a kinevezés tartama nem volt időhöz kötve, Tony Blair miniszterelnök bevezette a tíz évig tartó szolgálatot. Őfelsége mindenkori kormányfőjének tisztje a koszorús poéta kiválasztása is.