Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Várják az ötleteket a Nemzeti Emlékhely áttervezésére

2009.08.04. 14:21 Módosítva: 2009-08-04 14:35:40
Turisztikai látványossággá alakítaná Székesfehérvár Szent István koronázó templomának romjait, de az első verzió ellen többen tiltakoztak. Ezért pályázatot írtak ki a terv módosítására, és bíznak benne, hogy nem esnek el a kétmilliárdos uniós támogatástól.

Új tervpályázatot írtak ki a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fejlesztésére: október 5-ig adhatnak be ötleteket az építészek, képzőművészek az eredeti terv módosításához.

Az első verzió ellen többen tiltakoztak

A több mint kétmilliárd forintos uniós támogatással megvalósuló projekt ellen építészek egy csoportja tiltakozott, ezért a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az építési engedély feltételeként szabta az ötletpályázatot. A város bízik benne, hogy az örökségvédelmi hivatal és tervtanács mellett az Unió is elfogadja a változtatásokat, és nem bukják a többmilliárdos támogatást.

Egy szakmai grémium kedden határozta meg a kiírás feltételeit, és a nyertesről október 31-én döntenek. "Az eredeti pályázatban beadott terv ezután a győztes elképzelése szerint módosul, de a pályázatnak megfelelően le kell fedni a romokat, és egy felépítménynek is meg kell jelennie" - mondta Viniczai Tibor alpolgármester.

forrás: kiralyiseta.szekesfehervar.hu
forrás: kiralyiseta.szekesfehervar.hu

Turisztikai látványosság lenne a koronázó templom romja

Az eredeti tervek szerint a romokat üveggel fednék, és egy helyen megépülne Szent István koronázó templomának egy részlete teljes nagyságában. Ez ellen tiltakoztak építészek, mert úgy vélték, az nem illik a környezetbe.

Székesfehérvár és a Fejér Megyei Önkormányzat a költségek 85 százalékát nyerte el az Uniótól a volt koronázó bazilika romjainak turisztikai látványossággá alakításához. Azóta a megye pénzhiány miatt átadta a kezelői jogot Székesfehérvárnak, így a város egyedül állja a 15 százalékos önrészt.

A támogatói szerződést október 10-én írják alá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel. A munka várhatóan 2010 tavaszán kezdődik.