Hiller nem ad pénzt a Botticelli-freskókra

Népszabadság
Hiller István évek óta kiemelt feladataként emlegeti az Esztergomiban talált, Botticelli keze munkájának vélt freskóegyüttes felújítását, de a kulturális minisztérium eddig nem adott pénzt a projektre.

Egyetlen forint sem érkezett az idén a Botticellinek remélt esztergomi freskó restaurálására, noha a kulturális miniszter, Hiller István kiemelt állami feladatként emlegeti évek óta a falképek rendbetételének ügyét. Ami történt, az a képen dolgozó szakember, Wierdl Zsusza megszállottságának köszönhető – írja a Népszabadság.

A kulturális szakállamtitkár, Schneider Márta májusban bejelentette, több mint három hónapja látogathatók kis csoportokban a készülő Botticelli-művek. Ám a Népszabadság munkatársát arról tájékoztatták, a látogatás nem üzemel, tehát a bejelentés után száz nappal még mindig nem nézhetik meg őket. Eddig egyedül a Múzeumok Éjszakáján lehetett megtekinteni a műveket.

Hiller 2007-ben Rómában jelentette be, hogy valószínűleg Botticelli műve az a freskó, amit Esztergomban találtak, de voltak, akik a mű származását később kétségbe vonták. A kétkedő művészettörténészek továbbra sem jártak a helyszínen, hogy megvizsgálják a leleteket.

A miniszter határainkon túl is sokat büszkélkedett a műalkotással, és sok helyen hangoztatta, hogy mennyire fontos a mű felújítása. Ehhez képest az ígéretek ellenére a körülmények is méltatlanok voltak: a freskó mellett még másfél évig ömlött be a víz esőzések idején, a hatvanas években emelt betonsapka miatt pedig sokáig elviselhetetlen volt a páratartalom.

A tavalyi reneszánsz évad 80 milliójából átmeneti tetőmegoldás épült, és a múzuem igazgatója reméli, jövőre kapnak 30 milliót a tárcától, mert idén egy fillért sem kaptak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58