Betiltották a szexelő holttesteket

Augsburgban letakarták Gunther von Hagens testpreparátor kiállításának egyik darabját, ami a preparált testeket szex közben ábrázolja. A bíróság szerint a mű az emberi méltóságot sérti. A preparátor korábbi munkáit tavaly Budapesten is bemutatták Bodies címmel.

Tilos a nyilvánosság előtt kiállítani Gunther von Hagens testpreparátor vitatott munkáját, amely két, úgynevezett plasztinációs eljárással preparált holttestet ábrázol szexuális aktus közben.

Az augsburgi közigazgatási bíróság gyorsított eljárásban jóváhagyta a város még augusztusban kelt tiltási határozatát. Az indoklás szerint a Körperwelten (Body Worlds) című kiállításon a holttestszex ábrázolása nem más, mint a törvényekkel védett emberi méltóság elleni jogtalan támadás. Pedig ez a jog a halál után sem veszíti el érvényét. "Az elhunytak teste személyiségük megsemmisítésével ezúttal egyszerűen anyaggá degradálódott" - áll az indoklásban.

Tízezer euróra büntették

Kurt Gribl, Augsburg főpolgármestere üdvözölte a döntést. A bíróság von Hagensre tízezer euró (2,7 millió forint) pénzbüntetést is kiszabott. Gribl személyesen hajtotta végre az ítéletet, és maga takarta le a szobrot. A kiállítás szervezői nem kívántak nyilatkozni.

Gunther von Hagens 1977-ben fejlesztette ki áttörő tartósítási technikáját, mely szerint az emberi szövetek folyadék- és zsírtartalmának eltávolítása után műanyaggal tette a preparátumokat időtállóvá. Ez az eljárás a plasztináció. 1996-ban tartotta első kiállítását különlegesen előkészített preparátumaiból Japánban, mely egyrészt csodálatot, másrészt felháborodást keltett. Azóta emberek ezrei próbálják felajánlani testüket von Hagensnek.

A vitatott alkotásról Hagens korábban úgy nyilatkozott, hogy a fekvő férfin ülő nőt nemi aktus közben ábrázoló akt az emberi élet ciklusait bemutató kiállítás szerves része.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58