Elhunyt Kristóf Tibor színművész

2009.09.08. 22:20
Hosszan tartó betegség után elhunyt Kristóf Tibor színművész, szinkronszínész, akit 67 éves korában otthonában ért a halál, közölte a Színházi Dolgozók Szakszervezete kedden.

Kedden hozták nyilvánosságra, hogy Kristóf Tibor szeptember 2-án elhunyt rákban, szerettei szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.

1942. február 20-án született Miskolcon. 1967-ben végzett a Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán. Egyetemi évei alatt az Universitas Együttes, majd a 25. Színház, a Honvéd Művészegyüttes, a Mikroszkóp Színpad tagja volt. 1980 és 1985 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1985-től 1988-ig az Arany János Színház, majd 1994-95-ben az Új Színház társulatához tartozott. 1988 és 1994 között, majd 1995-től szabadfoglalkozású színészként tevékenykedett.

F ILO19840228008

Emlékezetes szerepei közé tartozik Lipitlotty (Csokonai: Karnyóné), Aigiszthosz (Gyurkó: Szerelmem, Elektra), Csoró (Ajtmatov: A versenyló halála), Orozkul (Ajtmatov: A fehér hajó), Dürrenmatt: A nagy Romulus és a Vidéki asszony férje (Brecht: Jó embert keresünk).

Színházi pályafutása mellett Kristóf Tibor számos játékfilmben, filmsorozatban is szerepet vállalt, többek között a Nápolyt látni és... (1972), a Kenyér és cigaretta (1975), a Talpuk alatt fütyül a szél (1976), a Cha-cha-cha (1981), valamint a Hamvadó cigarettavég (2001) című produkciókban.

Szinkronszínészként olyan külföldi színészeknek kölcsönözte a hangját, mint Sean Connery, Clark Gable vagy Morgan Freeman. Közreműködött többek között A bárányok hallgatnak, Az Oroszlánkirály, A bakancslista vagy a Charlie Wilson háborúja című filmben, az ő hangján szólalt meg Darth Vader is a Csillagok háborúja szinkronizált változatában.

Kristóf Tibor számos külföldi sorozatot szinkronizált, régen az Onedin családban, újabban a 24-ben, a Rómában vagy az Acapulco akciócsoportban dolgozott.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport