Schilling Árpádot érdekli március 15.

Egy kulturális szolgáltató cég, egy előadóművészeti iskola alapjainak lerakása és egy új fesztivál jelentheti a megújult formában működő Krétakör alapjait. Jön DVD-n a Nibelung lakópark.

A független társulat 2008 nyarán alakult át, azóta azt kutatják, hogyan lehet a színházat mint eszközt különféle új tevékenységekre felhasználni. Immár a megújult keretek között hozták létre Kurázsi papa és Made in China című előadásaikat, a DunaPart elnevezésű kortárs előadóművészeti minifesztivált, valamint több részből álló, A szabadulóművész apológiája című produkciójukat.

Gáspár Máté ügyvezető igazgató kijelentette, a kulturális tárca 2008-ban elsőként a Krétakörrel kötött közszolgáltatási szerződést a független színházi szférában: a 2010 végéig érvényes kontraktus évi 100 millió, illetve a válság begyűrűzése óta 75 millió forint támogatást biztosít a társulat által vállalt eseményszámért cserébe.

A Krétakör állandó telephelyhez is jutott, hiszen a IX. kerületi önkormányzat rendkívül kedvező bérleti feltételekkel 10 évre átengedte egy belső-ferencvárosi bérház második emeletét.

Schilling Árpád elmondása szerint a Krétakör három új irányba kíván elindulni a 2012-ig terjedő időszakban. Mint a rendező elárulta, egy kulturális szolgáltató cég létrehozásán gondolkodnak, amely megrendelésre különleges eseményeket hozna létre. "Jóleső feladatnak tekinteném például, ha egy március 15-ei ünnepséget kellene újra felfedeztetni a diákokkal" - említett példát.

A másik kezdeményezés egy iskola elméleti alapjainak lerakása lenne, amely az előadóművészetek kutatásával foglalkozna; emellett a Krétakör egy új típusú fesztivált is létre kíván hozni. A Művészetek Völgye keretében Taliándörögdön megvalósított A csillagász álma mintájára egy-egy helyszínspecifikus, a helyiek részvételével megvalósuló produkció jelentené a vándorfesztivál lényegét.

A Krétakör Bázisba tervezett programokról Gulyás Márton projektvezető ejtett szót: beszámolója szerint a jelenleg Krétakör Akadémia munkacímű, novembertől januárig tartó előadás-sorozatra olyan tudósokat, művészeket hívnak meg, akik inspirációval, termékeny gondolatokkal szolgálhatnak munkáikhoz. A Gönczy Pál utcai bázis A szabadulóművész apológiája című produkcióból készülő 2 lemezes DVD alkotói, Dargay Marcell zeneszerző és Németh Gábor rendező.

A művészeti műhely munkatársai közölték, Mundruczó Kornéllal együttműködésben még az idén megjelenik DVD-n a Nibelung lakópark című előadásukból forgatott film. Az évad során Akadályverseny címmel a Káva Kulturális Műhellyel közösen színházi nevelési foglalkozásokat szerveznek fővárosi középiskolákban, majd várhatóan júliusban lesz látható Budapesten a Krétakör és a francia nemzeti cirkusziskola, a Centre National des Arts du Cirque közös produkciója.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25