A világörökség része lett a busójárás

Index, MTI
A tangó és a batikolás mellett a mohácsi hagyomány is a megőrzendő nem tárgyi emlékek listájára került. Az UNESCO kormányközi bizottság Abu Dzabiban döntött erről.

Az emberiség szellemi kulturális örökségei közé került a mohácsi busójárás, az UNESCO illetékes bizottsága szerdán döntött a Duna-parti város télűző, tavaszköszöntő népszokásnak listára vételéről. A mohácsi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint az UNESCO kormányközi bizottsága az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu Dzabiban tartott ülésén 111 pályázatból 77-et, köztük a mohácsi busójárást támogatta.

Az UNESCO, azaz az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezete kezdeményezésére 2003-ban jött létre az a nemzetközi egyezmény, amely egységes szellemű útmutatóként és jogi keretként szolgál a világ számára a szellemi kulturális örökség védelméhez. Az egyezményhez Magyarország 2006-ban csatlakozott. A mostani tanácskozáson többek között a tangó és a batikolás is felkerült a világszervezet listájára.

Sokácok

A Busójárás a mohácsi sokacok (Mohács dél-szláv nemzetiségi, vagy más magyarázatok szerint illír gyökerekkel rendelkező, a településsel egyidős múltra visszatekintő lakói) rendkívül látványos elemekben bővelkedő hagyományőrző népszokása, amely a múlt század első harmadától egyben idegenforgalmi rendezvény is.

A februárban tartott busójárás alatt a maszkos busók a túlpartról eveznek át ladikokon.. Ezután jelmezes busófelvonulást tartana, majd egy telet jelképező koporsót bocsátanak vízre. Sötétedéskor szimbolikusan elégetik a telet egy máglyán, és a főtéren körtáncokat járnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25