Különös állapotok az Erkel Színházban

A Köztársaság téri Erkel Színház harmadik éve nem üzemel. Vass Lajos, a felettes intézmény Operaház igazgatója interjúkban mentegetőzött, azt mondta, ide már nem meri beengedni a közönséget. "Az épület jelenlegi méretei, struktúrája nem tudja kielégíteni a XXI. századi színpadtechnikai és nézői igényeket" - mondta a helyzetről az Opera, amikor az okokat firtattuk.

Fotó: Földes András

Kormányhatározat született, hogy az egészet lebontják, és egy normális, modern és működőképes kulturális központot húznak fel a helyére. Sőt: az Erkel felújítása bekerült az ország nagy fejlesztései közé, az M3-as, az M44-es és az M60-as mellé. Mindez érthető, végül is egy öreg, 1911-ben épült monstrumról van szó.

Megérkezve a Köztársaság térre dögkeselyűket azonban mégsem láttam az épület felett. Távolról a színház pont úgy nézett ki, mint egy működő szocreál palota, sok márvánnyal, érdekesen ívelt homlokzattal, kisebb tömbök térjátékával. Az épületet mégis kordon zárta körbe, méterenként elhelyezett feliratokkal, miszerint omlásveszély. Bár törmelék nem volt a falak mentén, és a vakolat épebbnek tűnt, mint a belvárosi házak legtöbbjén, mindezt a gondos takarítóbrigádnak tulajdonítottam.

Óvatosan beléptem a bejáraton, és nem találtam szavakat. A színház belülről is egészen színházra emlékeztető volt.

Bundás nők és öltönyös férfiak nélkül

Miközben a jó állapotú márványlépcsőkön kaptattam, végigpörgettem fejemben az Operaháztól, meg a kulturális minisztériumból származó információkat. Az Andrássy úti Opera 2013-2017 tartó felújítása alatt itt játszana az Operaház társulata. Ide költöznének véglegesen az Opera jelenleg különböző helyszíneken működő raktárai, műhelyei. Amikor végül az Opera visszamegy az Andrássyra, akkor az irányítása alatt maradó, de önálló programmal rendelkező intézményként működne tovább az Erkel. Világos.

De miért kell ehhez lebontani egy ránézésre még pedánsan álló épületet – tettem fel magamnak a kérdést, amikor végigjártam az aulát, ami csak annyiban különbözött más hasonló korú intézmények ilyen helyiségétől, hogy raktárként működik, és ezért jelenleg alkalmasabb szintipop együttesek videoklip-forgatására, mint bundás nők és öltönyös férfiak fogadására.

Elképzeltem, hogy bár a falak épnek tűnnek, alattomos talajvizek rágták át magukat az épületen, és így tényleg indokolt, hogy akár hónapokon belül a földdel tegyék egyenlővé az egészet. Ekkor figyeltem fel a hangokra a központi terem irányából. Nyilván leszakadt a mennyezet, és most valakik egy óriás csillár alá szorulva könyörögnek segítségért, villant át a fejemen. Összeszorítottam a fogam, és éppen feltéptem volna az ajtót, amikor egy úr udvariasan figyelmeztetett, hogy bent próbálnak, ne zavarjak. Az Erkelt, a teljes megsemmisülés határán álló romhalmazt használja az Operaház próbahelyként.

Óriásfreskók megsemmisítésre

Ezek után már nem lepődtem meg, amikor megérkeztem a kaszinó méretű, tízméteres belmagasságú büfébe, ahol, ha éppen olyan a kurzus, lovasbemutatókat is tarthatnak a művelt közönség szórakoztatására.

Ezt a termet díszíti Bernáth Aurél két nagy méretű falfestménye, aminek kapcsán csörte kezdődött az Opera és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) közt. A KÖH levédette a két falfestményt, amit az Operaház igazgatója megfellebbezett. A KÖH elutasította Vass Lajos kérelmét, ezután az Opera bírósághoz fordult.

Megérkezésemig a műemlékesek szokásos túlérzékenységét láttam az ügy mögött. Ha egy épület darabjaira hullik, nyilván nem lehet megmenteni a falát díszítő alkotásokat. Érthetőnek tűntek az Operaház érvei. „A KÖH az állagvédelemmel kapcsolatban olyan előírásokat tett, amelyek a Bernáth-freskók keletkezése pillanatától nem valósultak meg, így azoknak feltételei nem álltak az Operaház rendelkezésére, így pl. a temperált hőmérséklet és a fényvédelem. Olyan környezetet kellett volna biztosítani, amelynek megteremtéséhez a Magyar Állami Operaház művészeti intézményként vonatkozó ismeretek híján még a szükséges költségeket sem tudta felmérni” – magyarázta Vass Lajos, miért támadták meg a védettséget biztosító rendeletet.

A fentieket az árnyalja, hogy a képeket remek állapotban találtam. Így a terv, hogy a Bernáth-festményeket eltávolítsák a falról, és valahogy megőrizzék, érthetetlennek tűnt. Különösen, hogy a Nagycirkusz sátrát leszámítva nehezen találni fedett helyet, ahol ekkora freskókat tárolhatnának.

Hogy megtaláljam a visszautat a valóságba, távozóban az Erkel jövőjéről szőtt kormányzati terveket mormoltam magam elé. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács hamarosan megvásárolja az építési telek egy részét a Fővárostól, a másik részét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a MÁV-tól. A megvásárolt területet megkapja az Opera, hogy pályázatot írjon ki a hasznosításra. Azaz arra, hogy valaki ledózerolja az Erkelt, majd a helyére építsen egy nagy kulturális centrumot.

Az Opera a felújítás alatt visszabérli az új Erkelt évi 3 milliárd 113 millió forintért, majd vagy megveszi a tulajdonostól. Vagy nem.

Egyre inkább éreztem, hogy az Erkel lebontásában van ráció. Örömmel állapítottam meg, hogy hamarosan ingatlanbefektetési hullám söpörhet végig a városon, hiszen e ráció alapján le kell bontani Budapestnek azt a háromnegyedét is, amely az Erkelnél is rosszabb állapotban van.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!