Elhunyt Varga Gyula Jászai-díjas színművész

2010.01.14. 15:02 Módosítva: 2010.01.14. 15:30
A főmérnökből lett színész január 9-én halt meg, a Miskolci Színház saját halottjának tekinti.
Varga GyulaFotó: mnsz.eu
Varga Gyula
Fotó: mnsz.eu

Életének 80. évében elhunyt Varga Gyula Jászai Mari-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. A művészt január 9-én érte a halál, a színház saját halottjának tekinti. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 21-én, délután 2 órakor lesz Miskolcon, a Szentpéteri kapui temető ravatalozójából.

Varga Gyula 1930. május 18-án született. A Mátravidéki Fémművekben dolgozott főmérnökként, majd 1954-ben a SzAk elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színházban lett színész, 1955-ben az Egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. A Miskolci Nemzeti Színháznak 1959-től volt tagja.

A miskolci közönség legelőször Heltai Jenő A tündérlaki lányok című vígjátékában, utoljára 2001-ben a Tizenkét dühös emberben, majd 2002-ben a Kakukkfészekben láthatta. Miskolcon összesen 126 szerepben lépett színre.

Kamaszos bájával, humorával, rögtönzéseivel táncoskomikusként rövid idő alatt a város kedvenc színésze lett. Az évek folyamán egyre összetettebb szerepekben lépett fel, majd drámai epizódokat is sikerrel formált meg. Színészetét, egész lényét a szeretetteljes humor jellemezte - olvasható a színház méltatásában.

Varga a Sirályban forrás: mnsz.eu
Varga a Sirályban
forrás: mnsz.eu

Emlékezetes alakítása volt a Mágnás Miska, a Svejk és a Kakuk Marci címszerepe, ő játszotta Musztafa béget a Bál a Savoyban, Froscht A denevérben és Firszt a Cseresnyéskertben.

1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1977-ben megkapta a Déryné-gyűrűt, 2000-ben pedig a Déryné-díjat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport