Elhunyt Fekete Gyula író

2010.01.16. 17:12
88 éves korában szombaton meghalt Fekete Gyula író, a Magyar Írószövetség korábbi alelnöke, aki háromszor kapott József Attila-díjat, 2009-ben Prima-díjjal tüntették ki.
Fekete Gyula(Fotó: Sándor Katalin/MTI)
Fekete Gyula
(Fotó: Sándor Katalin/MTI)

Elhunyt Fekete Gyula író, szociográfus, újságíró, a Magyar Írószövetség Örökös Tagja, tudatta a Magyar Írószövetség. Fekete Gyula szombaton, 88 esztendős korában halt meg. Temetéséről később intézkednek.

Fekete Gyula 1922-ben született Mezőkeresztesen, 1942-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karának hallgatója volt. 1956-ban a Magyar Írószövetség prózai szakosztályának titkára lett, decemberben letartóztatták, 1957-ben szabadult.

1965-ben a Budapest című folyóirat szerkesztője lett. 1966-ban kezdte "Egy korty tenger" című rádiós sorozatát. A nyolcvanas években volt a Magyar Írószövetség alelnöke, 1988-ban a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. 2004 óta a Százak Tanácsa közhasznú egyesület alapító-elnöke.

Háromszor kapott József Attila-díjat, 1991-ben 1956-os Emlékéremmel, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2009-ben Prima-díjjal tüntették ki.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport