Edina
0 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

A vörös Vágyacska feltárja önmagát

2010.03.26. 10:02 Módosítva: 2010.03.26. 10:02
Egymást verték a színészek, a horvát színjátszást szidták, majd a kis vörös Vágyacskát is megvillantották a Horvát Nemzeti Színház Turbo Folk című előadásában. Sokkoló és agresszív horvát valóság a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett Nemzetközi Színházi Találkozón.

Az előadás sokkolóan indul az üvöltő zenére: a férfiak elkezdik verni a nőket, hajukat tépik, közben feliratban láthatjuk, hogy milyen kedves, idióta szerelmes dalocska szól, mégis húz be minket a horvát szobabelső, ahol káromkodnak és köpködnek egymásra a párok.

Hirtelen leülnek, bemutatkoznak. Átlagos hátterű harmincasokról van szó a társadalom különböző csoportjaiból, tanár, vállalkozó, gazdagabb, szegényebb, de mindenki melegítőben. A Horvát Nemzeti Színház Turbo Folk című darabja bevezet valamibe, de még nem sejtjük, mibe.

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

A népzenére és a buta szintetizátorozásra épülő turbofolk nemcsak zenei stílus, hanem életmód, nyelv és világnézet, amely a volt Jugoszláviát összeköti, és amely egyszerre erotikus és macsó a népdalok szövegei miatt. Fontos jelképe a kilencvenes évek Jugoszláviájának, és azóta is népszerű. Oliver Frljic rendező a turbofolk köré szervez mindent, annak ritmusára készült a szöveg és a dramaturgia, hogy a giccses és blőd zenei stílust ellentételezve mutassa meg, milyen problémákkal küzdenek a horvátok saját kultúrájukban és társadalmukban.

A darab első fele gyors és agresszív jelenetekben ábrázolja a horvát életet: családon belüi erőszak, férfiszerelem, megalázott nők, lelőtt farkú katonák, melegcsókok és nemi erőszak balkáni köntösben.

Kezdjük látni a lényeget, amikor a színészek megint leülnek és elkezdik szidni a rendezőt, hogy buzulniuk kell, meg káromkodniuk, és hülyét csinál belőlük. A darab mintha megállításakor eljátsszák, hogy nem játszanak, kicsit reflektálnak a horvát színjátszásra, beszólnak Alföldi Róbertnek, a Nemzeti igazgatójának, hogy a pincébe száműzte őket, majd egy teljesen váratlan fordulattal, mint mennyből az angyal, pinát villantanak. A vörös hajú csaj egy vöröset konkrétan, Vágyacskának hívja.

12

Egy átlagos férfi igyekszik elkerülni a ronda pinákat, aztán elmegy egy olyan kulturális programra, ahol úgy kell egy ilyennel szembenéznie, hogy a tulajdonosa le sem veszi róla a szemét, és két méterről öt mondaton át csak hozzá beszél, arról, hogy hogy is van a csiklandozással.

A test középpontba helyezését értem. Mert hát másról sem szól a jugoszláv háború, mint testekről, bőrszínekről, férfiakról és nőkről. Mindenki zavarodottan jött ki belőle, senki nem volt biztos semmiben, ezért is űznek játékot abból, hogy egymást a plasztikai sebészek vizsgáló tekintetével elemzik. Persze míg a nő mindent megmutat, addig a férfi nem, amit nem sajnálok. De megmutatja ezt a hazugságát a színháznak, hogy még egy a bűnöket és fájdalmakat feltáró, a nemek közötti hatalmi különbségeket felmutató darabban is tabu a pénisz, és innentől az egésznek semmi értelme. Mert vagy bátor színházat csinálnak, vagy képmutatót.


A TÁP Színház Minden rossz varieté című előadás-variációiban is láthatunk rossz színpadi jeleneteket. Valaki előad valamit, egy dalt, egy jelenetet, egy verset, és a közönség fújol. A társulat direkt rossz akar lenni, a szereplők szintén. Úgy figurázzák ki a színházat, ahogy a horvátok megvalósítják, és ahogy Vajdai Vilmosék kérni szokták, hogy a néző fújoljon. Én itt is többször megtenném. A darab gyors és kemény snittek egyvelege, egymásból alakul hős és elnyomó, áldozat és győztes. A macsók erőszakosak, a nőket megbasszák, és csak annyi érdemük van, hogy fiút szülnek. A mi felkészültségünkkel is baj van. Oliver Frljic társadalmat kritizál, de ehhez ismernünk kellene a horvát valóságot, mert anélkül nem értjük a lényeget.

11

A Turbo Folk elképesztő darab. Minden megtalálható benne, amitől kellemetlenül kínosnak tudok érezni egy színházi darabot. Virsli mint pénisz, pinamutogatás, káosz és a nagyon alternatív kinézet. Az egész ott hoz zavarba, hogy van néhány kiszólás, ami arra mutat, mennyire beágyazott darab ez. Vagyis a magyar néző részben el van zárva fontos üzenetektől. Egy színdarabot sem lehet kiragadni a kulturális kontextusából. Csak ülök, fordítok magyarra, nem a nyelvet, a látottakat, és ami még fontosabb, a kultúrát. A horvátoknál két férfi, két katona csókja mást jelenthet. A férfi/nő családon belüli helyzete is más, nem beszélve az egész darab alapmotívumáról, szervező eleméről, a zenéről. A végén felsorolják, kiknek állít emléket az előadás a színészektől a rendezőn át halottakig. A horvát Nemzeti Színháznak, a horvát színjátszásnak, a hazugságban élő melegpolitikusnak és még egy sor embernek. Nem tudunk ezekről semmit.