Mit kezd a gépember a technika korában?

2010.08.24. 21:57
A Bauhaus fogta a műtermében magában búslakodó embert és feladatot adott neki: élhetőbb világot kell teremteni a művészet segítségével. A 20. század egyik fontos művészeti irányzatában kiemelkedő szerepet kaptak a magyarok. Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat legnagyobb durranásához nem készült el az épület, de a kiállítás anyaga kiemelkedő. Új, eddig kevéssé artikulált történetet kapott Pécs.

A Bauhaus-kiállítás nemcsak egy az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat rendezvényei közül, hanem a pécsi identitás és a város újrafogalmazásának legfontosabb eleme (az egész évet átfogó Pécs 2010 logója is ezért bauhausos). A pályázatot és víziót kidolgozó Takáts József A határtalan város című anyagában arról írt, hogy a Bauhaus-kiállításon a pécsi művészek és a velük egyidejű nyugat-európai alkotók munkáinak bemutatásával ábrázolható lenne, hogyan működik a kulturális közvetítés, sőt a Bauhaus segítségével újragondolhatóvá válik a hatás fogalma is. A Bauhaus-kiállítás megnyílt, végre pontosan láthatjuk, milyen szerepük van a magyaroknak és külön a pécsieknek a huszadik századi művészeti áramlatokban.

Sziget volt

Tényleg kevés művészeti hullám volt, amelyekkel a magyarok nemcsak együtt mozogtak, hanem alakítói is voltak. Ezek közül az egyik az építész Walter Gropius vezetésével 1919-ben alapított Bauhaus iskola, ami a Weimari Nagyhercegi Művészeti Iskola és az Iparművészeti Iskola egyesítéséből jött létre, és amit 1933-ban a Gestapo zárt be. Nem sokáig működött, hatása és szerepe mégis kikerülhetetlen.

Gropius célja a műtermében elszigetelt művész visszahelyezése a gyakorlatba, a társadalomi problémák közé, hogy végre legyen valami értelmes dolga. Gropius izgalmas kérdésre kereste a választ: mit tud kezdeni magával egy művész a gépek által uralt iparosodott társadalomban. Minden hallgatónak mesterséget kellett tanulnia, majd segédvizsgát tennie az iparkamara előtt. Az új oktatási rendszert a technikai fejlődés hívta elő, a művészetnek reflektálnia kell a gazdasági és technikai kihívásokra. A berendezési tárgyaktól a lakóházakig mindent terveztek volna az elképzelések szerint, így adva modelleket az ipar és a sorozatgyártás számára. Művészeti szempontból tehát nem az egyedi alkotás létrehozása volt a legfontosabb, hanem a sokszorosíthatóság (ügyesen rezonáltak Walter Benjaminnal), és ezzel párhuzamosan élénk kísérletezés a színekkel, anyagokkal és formákkal.

Pécsen a Bauhaus jelent festményeket, épületeket és viselkedést is, olyan kulturális hagyományt, amit eddig talán nem hangsúlyoztak megfelelően. A kezdeti tervek úgy szóltak, a Bauhaus-kiállítás a majd elkészülő nagy kiállítótérbe kerül, de az előbb átalakult, majd nem is készült el időben, így a Múzeumutcában kapott két épületet is betöltő, de hangulatos helyet. Ha volt bármi nyeresége az EKF évnek, az az, hogy megtalálják a pécsiek identitásuk új, eddig kevésbé látható történetét. Nem véletlenül választották Moholy-Nagy László könyvtervének címét: A művészettől az életig. A Bauhaus elsődleges célja a művészet feladatának újragondolása volt a mindennapi élet felől. Ezért technika és művészet színes találkozása kapott kiállítást Pécsen.

A Bauhaus egyszerre jelentette a konstruktivista szemléletet, az újfajta pedagógiát és a művészet-technika-élet hármas szoros kapcsolatát. Újítani akartak, sikerült is nekik, még ha sokan vitatják is eredményeiket és hatásukat. Építészet, bútortervezés és szőnyegszövés is helyet kapott a tárlaton, ahol a legfontosabb alkotók Breuer Marcell, Bortnyik Sándor, Forbát Alfréd, Molnár Farkas, Weininger Andor, Sebők István és Moholy-Nagy László. Hosszú kutatások alapján, tizenhat gyűjtemény anyagaiból állt össze a kiállítás. (A tárlatot négymilliárd forintra biztosították, végre van is mit.)

Történelmileg két fontos szempontot kell figyelembe venni, ha a Bauhausról beszélünk. Az egyik a magyar Tanácsköztársaság bukása utáni Horthy-korszak, amelynek hatására elindult a művészeti avantgárd emigrációba vonulása (ezt elősegítette a numerus clausus, és ennek következtében a zsidó művészek egy részének illegalitásba kényszerülése is). A másik Pécs helyzete: 1918 novembere és 1921 augusztusa között a város és Dél-Baranya kikerült a magyar kormány fennhatósága alól. Az itt élőknek akkor nem az ország, hanem a város jelentette a hazát. A Bauhausban az ekkoriban bizonytalanná váló művészek indultak el. Már a kezdetekkor két magyar hallgatója volt: Pap Gyula és Téry Margit.

A kocka az ideális forma

A Bauhaus legfontosabb művészeti ága az építészet volt, ezt a lehetőségekhez képest kevésbé tárta elénk a kiállítás. A Gropius-iskola növendékei számára a kocka lett az ideális forma. Molnár Farkas Vörös kockaháza (10x10x10 méter) megvalósította az ideát 1923-ban. Farkas Alfréd milliomos igazgatónak építette a Stadthagen-házat, de talán a csőbútorairól ismert Breuer Marcell volt az, aki bár tehetséges festőként indult, az eszme miatt mindenről lemondott, így vált az egyik legfontosabb építésszé. Vett egy biciklit, aminek a kormányából következett is a bútor: könnyű csőszerkezet, ami sorozatgyártásra alkalmas, de elsősorban kényelmes. A dizájntörténelem része lett az összecsukható asztal is a székekkel, amelyek a tervező Breuer szerint stílusmentesek, mert céljukon és az ehhez szükséges  konstrukción kívül nem fejeznek ki mást, a forma alakításának szándékát sem. Bármikor szétszedhetőnek és összerakhatónak kellett lenniük, hogy alkalmasak legyenek mindenféle modern térbe.

A Bauhaus építészet körül sok vita zajlott, a legélesebbek belülről indultak el. Az biztos, hogy a három magyar tervező maradandó alkotásokat hagyott maga után.

A gépember szerelme

A Bauhaus-festmények jellemzői: sok-sok geometria és vonal, rend uralkodik, kevés ember, sok épület, semmi vagy rejtett érzelem. Bortynik Sándor a legkellemesebb: ő embert, tájat is tudott ebben a konstruktivista rendszerben alkotni. Legerősebb képei az Új Ádám és az Új Éva, előbbi felhúzható férfiként kockák és tükrök között áll, utóbbi egy toronyház előtt, a kép előterében bokszolnak.

Molnár Farkas, Johann Hugó, Stefán Henrik tanulmányi kirándulásra mentek Olaszországba, hogy egyszerre érezzék meg a reneszánsz lényegét és a 20. század művészetét. Minden várost lefestenek nagyjából, ami az útjukba esik, erős vonalak szervezik a képeket. Itt találkoznak Bauhaus-növendékekkel, vélhetően egy kereszteződésben, úgy lesz igazán irodalmi a választásuk, a következő évben már ők is beiratkoznak. Molnár Farkasból az egyik legsokoldalúbb diák lesz. A Gépember (A mechanikus férfi elcsábítja a nőt) és a Férfi épülettel című képei nemcsak kiemelkednek a többi munkái közül, de ügyesen sűrítik az aktuális problémákat is: hogyan határozhatja meg önmagát valaki a húszas években a felpörgő technikai kultúrában?

A Halálcsillag mint színház

Gropius és Moholy-Nagy elképzelései szerint a a Bauhaus-eszme előbb az oktatásban, a műhelymunkában, majd mindenhol meg kell jelenjen. Vagyis a műhely előbb stílusirányzatot, majd korstílust képzelt volna el. Az építészet, a technika és a művészetek egyik fontos és látványos találkozása a színház lett, pontosabban az űrszínháznak tűnő álomvilág, ami közelebb állt a kilencvenes évek Hollywoodjához. Óriási, látványos, technikai fordulatot kell elképzelnünk. Képeket, bábokat és színpadokat kezdtek el mozgatni, színészre nem is volt szükségük.

A Weininger Alfréd-féle Mechanikus színpad csörlővel mozgatható, színes, geometrikus térelemeket hozott be, vele sokféle szín-, fény- és formajátékot. A színpadtér átalakítása közben a színházépületet is újra kellett gondolniuk, így tervezték meg a Halálcsillagra emlékeztető Gömbszínházat és U-színházat, amelyeket makettként ki is állítottak.

A kiállításon van még sok-sok minden, amikről most nem esett szó (fotó, film, szőttes), ezeket augusztus 15-től október 24-ig meg lehet nézni a Janus Pannonius Múzeumban. Egyébként 2011-ben ezt a kiállítást utaztatják Berlinbe. A kísérőprogramok is hívogatóak, a családi rendezvények mellett lesz Bauhaus-színház, sőt a pécsi Bauhaus-épületeket bemutató sétákat is szerveznek. Ilyen egy EKF-program, derült ki az EKF-év hajrájára.

A cikkhez felhasználtam Bajkay Éva alapos, A művészettől az életig. Magyarok a Bauhausban című katalógusát.