Hedvig
5 °C
23 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Miért kerül húszezer ceruza a levegőbe?

2010.08.27. 14:36
„A filmben feltűnő fiatal, öreg, magyar és külföldi építészek nem azért rajzoltak, mert pisztolyt fogtam a fejükhöz” – mondta a velencei biennálé magyar kiállításának kurátora. A jövőben ráadásul egyre fontosabb lesz az építészek által létrehozott terek atmoszférája. Akármi is az eszmei mondanivaló, a kiállítás jó.

A magyar pavilon kiállításának alkotói úgy álltak a mediterrán délutánban, mint akik a saját kivégzésükre várnak, de tudják a halál már megváltás lesz a terjengős beszédek után. Figyelni akartam a megnyitóra, de a helyettes államtitkár olyan hangfekvésben beszélt, hogy már csak azt vettem észre, percek óta gondolkozom, miként lehetne a magyar protokollesemények hagyományosan tragikus hangulatát az életközeli zónába tolni. Megoldás nem jutott eszembe, így a megnyitó után feldobott, hogy a kiállítás szakított az eredendő gyász rítusával, és inkább meditatív volt, szellős és könnyed.

Klikkeljen, kérjük

Wesselényi-Garay Andor kurátor és Ferencz Marcel építész húszezer ceruzát lógatott fel fehér zsinórokra, amitől a kiállítótér fény- és árnyjátékoktól vibráló, finoman strukturált, monokróm térré alakult. Mintha a levegő eddig nem ismert halmazállapotba került volna.

A húszezer madzag szövete mögött fekete-fehér filmfelvételeken vonalak kacskaringóztak, további sejtelmes vibrálást adva a mintázathoz. Az egyik sarkot színes ceruzák szőnyege dobta fel, máshol zárt felületté álltak össze az egymás mellé lógatott ceruzák. Jó volt bolyongani a nyugodt atmoszférájú térben, az embernek csak később jutott eszébe: valójában nem egy zenbuddhista elvarázsolt kastélyban van, hanem a velencei építészeti biennálén, és ez a dolog nyilván szól is valamiről.

Felcsaptam a katalógust, elolvastam a kiállítás címét, és zavarba jöttem: Borderline Architecture. Amellett, hogy a borderline határvonalat jelent, a leginkább mégis a depresszió és a skizofrénia közti pszichés betegség neveként ismerős. Amely a maga szuicid jellemzőivel nagy távolságban van a békés hangulatú kiállítástól.

Nem igazított el a nagyteremben vetített film sem. Építészek rajzoltak épületeket, vonalakat, lendületes girlandokat kanyarítottak, és közben a rajzolásról vallottak. Elhangzottak érdekes dolgok is, valaki például elmesélte, hogy a keze mindig kicsit mást rajzol, mint amit a fejével kigondol, és hogy a kikerekedő rajz sokat elárul a tudatos és a tudattalan közti mezsgyéről. De mit akar mondani ezzel a művész? – néztem körül, és feltettem a kérdést Wesselényi-Garai Andornak: A kiállítás nosztalgikus tisztelgés a rajz előtt?


A kurátor szerint nincs szó nosztalgiáról. „A kiállításunk hipotézise, hogy az építészek még mindig rajzolnak. Különösen Magyarországon, ahol erős az építészetben a rajzoktatás. Az építészek egy jelentős része még mindig ceruzával kezdi terve kidolgozását, és az építészek közti kommunikációban is alapvető fontosságú a rajz – érvelt Wesselényi-Garai. – A rajzolás egyáltalán nem tűnt el, csak hajlamosak vagyunk a számítógépes technológiákra figyelni. A filmben feltűnő fiatal, öreg, magyar és külföldi építészek sem azért rajzoltak, mert pisztolyt fogtam a fejükhöz” – összegezte az üzenetet a netes médiáknak szóló tömörséggel a kurátor.

A heves bólogatás közben jutott eszembe, hogy ha a rajz nem tűnt el, és minden maradt a régiben, akkor mi az állítás? Ilyen alapon össze lehetne rakni egy kiállítást arról is, hogy a számítógépek milyen fontos szerepet töltenek be a szakmai és mindennapi életben egyaránt.

„Ez a kiállítás az élményről szól. Ahogy a fehér fonalak vibráló fényjátékot hoznak létre, ahogy az atmoszféra nyugalomra, lassúságra késztet.”

Fotó: Földes András

Tehát képzőművészeti, nem annyira építészeti kiállításról van szó, vontam le a következtetést, de a kurátor nem értett egyet. „Az atmoszféra fontossága új megközelítést jelent az építészetben. A modernista építészet a terek fontosságáról beszélt. Ezt a hetvenes években a regionalizmus változtatta meg, amikor lényegessé vált, hogy az épület hol helyezkedik el, és miként viszonyul a környezetéhez. A kilencvenes évektől a terek atmoszférája került előtérbe. A jövőben még fontosabb lesz az építészek által létrehozott terek atmoszférája, a terek érzelmi, pszichológiai megközelítése.”

Tetszett a gondolat, úgyhogy már nem hozakodtam elő azzal, hogy ha atmoszféra, akkor viszont miként kerül képbe ez az egész rajzolás. Inkább elvesztem a monokróm térben.