Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Zsolnay-kincsek Pécs kultúrfővárosban

2010.09.06. 00:55
Tökéletes csúcspontja lehetett volna a pécsi Európai Kulturális Főváros évnek, ha nemcsak a fantasztikus gyűjteményt, a kulturális negyedet is át tudják adni. Előbbi az elképeszteőn gazdag múltra, utóbbi a pökhendi politikusokkal színezett közelmúltra emlékeztet. Hatszáz darabos Zsolnay-gyűjteményből nyílt valóban szép kiállítás Pécsen.

A Zsolnay család az ország metaforája sok szempontból, ahogy Esterházy Péter szerint az Esterházy család is. Vannak ilyen családjaink, amelyekkel törődnünk kell. De sajnos a kiállítás még inkább az ország metaforája szélsőségeivel és kis botrányaival. Maga a kiállítás szép: ha a korábban nyitott Bauhaus-kiállítás az idenitásnak új nézőpontot adott, akkor a Zsolnay munkák kiállítása a helyi történelem és hagyomány újraértelmezése.

Az EKF-év szimbolikus kiállítása több szempontból is kiemelt esemény: a Zsolnay Kulturális Negyed kellett volna legyen a 2010-es programsorozat egyik csúcspontja, és az szinte ráadás, hogy a város elég jó áron megszerzett egy komoly gyűjteményt. A kettő egyszerre mutatta volna meg, miről kell szóljon egy EKF-év. A pályázat megnyerését követő másfél éves politikai töketlenkedés miatt azonban a gyárat és vele a negyedet nem tudták felújítani és átadni, csak a Sikorski-házat hozták rendbe, ami a kiállítás helyszínéül szolgál.

A megnyitó napjának délelőttjén durvára tört kövekkel szórták tele a munkások a területet, hogy este Schmitt Pál ne sárban lépkedjen. A kiállítást csak bejelentkezéssel (cikkünk alján az elérhetőségek) lehet megtekinteni, ami vicc.

Épülget, egyszer kész lesz

A 10,9 milliárd forintból majd megvalósuló kulturális negyed Pécs egyik kiemelt részévé válhat, főleg, ha a várostervezők kitalálnak valami okos ötletet arra, hogy az egymástól nem messze lévő új fejlesztésekkel (zene- és konferenciaközpont, tudásközpont) ne csak megfelelően kommunikáljon, de egységesebb környezetet is kapjon a 6-os út benzinkutakkal díszített végénél. Példa is van: a berlini sörgyár.

A Zsolnay-kiállíáts végeredményét előre eláruljuk: büszkeségre okot adó, értékes és szép kiállítás áll a töketlen magyar politikai élet kövekkel beszórt sártengerében. A kiút látszik: a nagy kiállítóteret október végén átadhatják, decemberben Pinczehelyi Sándor életműkiállításával megnyílhat, kérdés, hosszú távon mivel töltik meg.

Agyagoztak, majd komolyabban agyagoztak

1853-ban Zsolnay Vilmos átvette a családi bizniszt, tíz évre rá bátyjától a pécsi gyárat is, kezdődhetett az agyagozás mesterfokon. Előbb Bécsben, majd Párizsban lettek híresek, ez utóbbi akkoriban egyenlő volt a világhírnévvel. Itt történt állítólag az a Schmitt Pál által is felidézett történet, hogy földhöz vágott Vilmos egy vázát, hogy pontosan el tudja magyarázni a speciális készítési technikát (porcelánfajansz, pirogránit és az eozin). Népszerű lett ő is, a termék is. Itt mindig az áru volt a fontos, az más kérdés, hogy művészeti értékük is volt.

Az Amerikában élő feltaláló és milliomos, Gyugyi László egyesével szedte össze a hatszáz darabot, elsősorban az ún. aranykor munkáit. A 2,6 millió euróra becsült gyűjteményt 1,3 millióért adta el Pécs városának, a másik felét maga állja. Páva Zsolt polgármester rögvest kampányt indított azért, hogy ezt az összeget közadakozásokból csökkentse a város. Az ötlet nem hülyeség, érezze mindenki a magáénak a jelentős alkotásokat.

Zsolnay két dolgot tudott egyszerre: megtalálta a legjobb anyagokat és égetési technikát ahhoz, hogy művészeti elképzeléseit megvalósítsa. Ez utóbbihoz rendszeresen igazolt művészeket más ágakból is, így például Klein Ármint és Rippl-Rónai Józsefet is. A kiállításon ügyesen elválasztották a korszakokat és szerzőket, így nyomon követhetőek a változások.

A porcelántörő gyűjtő

Másfél órás tárlatvezetést tartott a Pittsburghben élő Gyugyi László, konkrétan minden vázáról elmondott minden információt. Ki, mikor, miért és hogyan készítette, hány fokon égették, a tűzmester szerelme aznap hogyan kelt fel. A gyűjtő imádja ezeket a vázákat, mindent tud róluk, ez lenyűgöző. Gyugyi a manufaktúra nemzetközi kiállításokon szerepelt alkotásait vadászta le 1970 óta. "Nem létezik sehol semmilyen híres vagy gazdag kerámiagyár, amely ilyen minőségű és változatos életművet hozott volna létre" - mondta Gyugyi, aki szerint lényegében az építészeti kerámia teremtette meg az anyagi lehetőséget, a kerámiák a hírnevet. A kiállításon építészettel nem foglalkoznak egyébként.

Ki gyűjtötte össze?

A magyar származású Gyugyi László a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett villamosmérnökként, majd 1956 után külföldi egyetemeken tanult tovább. A műszaki képzettség mellé a tudományok mestere és a filozófia doktora fokozatokat is megszerezte, majd mérnökként dolgozott, először Angliában, aztán az Egyesült Államokban, Pittsburghben. Évtizedekig volt a Westinghouse nevű kutatási, fejlesztési cég stratégiai kutatásainak vezetője. Nevéhez 78 amerikai szabadalom, ötvennél több szakmai publikáció és két könyv megírása fűződik. (Forrás: Artmagazin)

A tárlatvezetés után pár kérdésre elkaptuk Gyugyi Lászlót, hogy meséljen nekünk arról, mitől lett a Zsolnay ilyen sikeres gyár. "A sikernek az alapja a sokoldalú vezető, Zsolnay Vilmos volt, akinek sokféle képessége volt. A gyár sikere abban állt, hogy mindig újat, jobbat és szebbet alkottak. A jelentéktelen fazekasműhely viszonylag rövid idő alatt Bécsben a figyelem középpontjába került, 1873-ban még díjat is kapott. Ekkor már egy kerámiagyár igényével lépett fel Zsolnay. A fejlesztést technológiában és stílusban is megemelte, be mert lépni a nagy világversenybe a párizsi világkiállításon, érmet is nyert. A francia érdemrendet is elnyerte elsősorban a porcelánfajansszal és a máztechnikával.

A Zsolnay-titok Gyugyi szerint elég egyszerű volt, és nem azon múlt, hogy mennyi fémoxidot kell bekeverni. Az a szakmai tudás számított, hogy hogyan kell égetni például: "Integrálni tudta a technológiát és a művészeket, a gyárosok és a művészek közösen dolgoztak."

A porcelánok között sétálva csak az érdekelt, hogy Gyugyi tört-e már össze Zsolnay-porcelánt. "Igen, egyszer fényképezés közben egy lámpánál ráléptem egy drótra, az ráesett egy vázára, ami eltörött. Nem rossz, ha figyelembe vesszük, hogy régebben repülőgépen vittem kézipoggyászként Pittsburghbe a porcelánokat. Ma már nem lehetne így utaztani ezeket."

Otthon megtartott valami kisebb Zsolnayt emlékbe? - kérdeztük búcsúzóul. "Nem, mert gyűjteménynek lett összeállítva, nem akartam lerontani vagy gyengíteni. Minden itt van, ami az enyém volt a Pécsre szállításig."

A Zsolnay mint diszkoszvetőgép

Schmitt Pál és Szőcs Géza együtt nyitották meg a rendezvényt. Előbbi beszédét akkor kaphatta kézbe, és mielőtt a Zsolnay manufaktúra egyik fontos alkotójának, a lengyel származású Sikorski Tádénak az emléktábláját felavatta, azt mondta, hogy ez a "magyar lélekből és magyar tehetségből" gyúrt siker. Arról is beszélt, hogy milyen csodálatosan áll a kulturális negyed, de megértjük, mert mindenhol redőnnyel takarták el az építési területeket. Szőcs Géza saját szövegét olvasta fel, amelyben a Zsolnay porcelánokat szétszórt kártyalapokhoz hasonlította, sőt képeslapokhoz, amelyeket ha összekötnénk, és világítanának, akkor az egész glóbuszt átfognák. A kedvenc hasonlatomban a költőből lett államtitkár azt mondta, az üzem mint diszkoszvetőgép veti szét a repülőcsészealjakat, a tetőcserepeket. Ha nem jön Sikorski Antónia, hogy egy gyerekkori rajzon mutassa be családját, az egész megnyitó komolytalanná vált volna.

(A múzeumba itt lehet előre bejelentkezni: Tóth Viktória 30/5623760, e-mailen: gyugyikiallitas@gmail.com)