Meghalt Szenes Iván

2010.09.13. 16:06 Módosítva: 2010.09.14. 10:56
Szenes Iván író, dalszerző nevéhez kétezer dal fűződik, legutóbbi slágere a 2010-es Klikkelj rám! volt.
szenes

Életének 87. évében hétfőn elhunyt Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző, érdemes művész. Temetéséről később intézkednek.

Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírója, és napjaink legtöbbet játszott szerzője. Kétezer dalszöveget írt, különböző korosztályok ismerik számait. A Nemcsak a húsz éveseké a világ, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Kislány a zongoránál, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, a Mindenkinek van egy álma, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, mind az ő alkotásai.

Szenes Iván írta többek közt Blilicsi Tivadarnak a Jöjjön ki Óbudára, Aradszky Lászlónak az Isten véled, édes Piroskám, Kazal Lászlónak az Egy dunaparti csónakházban, Zalatnay Saroltának a Hosszú forró nyár, a Tölcsért csinálok a kezemből, a Tolnay-Páger párosnak az Orchideák vagy Kovács Katinak az Add már, uram az esőt című számaik szövegét.

Ő volt a szövegírója és a zeneszerzője a Kovács Erzsi által sikerre vitt Hosszú az a napnak vagy Szécsi Pál Szeretni bolondulásig című számának. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.

2010 júliusában sugározta az MTV a Szenes Színház című műsort, ebben előadta legutolsó slágerét, amit az internet ihletett, a Klikkelj rám! című számot.

Nem esett messze a fától

Szenes Iván 1924 április 25-én született Budapesten, édesapja Szenes Andor, író, színpadi és slágerszerző, nagybátyja, Szenes Béla, újságíró. Unokanővére Szenes Hanna (Chana Senesh) izraeli nemzeti hős. A magyar zsidó lányt a második világháború vége felé a britek kiképezték, és tizenhat társával együtt ejtőernyővel ledobták Jugoszláviában, hogy Magyarországra beszökve próbálják megakadályozni a magyar zsidók elpusztítását. Szenest a határon elfogták, megkínozták, de ő semmit sem árult el, ezért később megölték.

Lányát, Szenes Andreát a Magyar Televízióból ismerhetjük többek közt a Hívd Andreát című műsorból, de volt az MTV alelnöke, és indult képviselőként a Független Kisgazdapárt színeiben is.

Karrier

1945-1948 között köztisztviselőként dolgozott, aztán a Világosság című lap munkatársa lett egy évre, majd a Fővárosi Népszórakoztatási Intézet és a Vidám Színpad dramaturgjaként dolgozott (forrás: Wikipedia). 1956 után az Országos Cirkuszi Vállalat varietéosztályának művészeti vezetője volt, 1961 és 1979 között Győrben a Kisfaludy Színház és a József Attila Színház, 1979-től a Vidám Színpad dramaturgja. Malek Miklóssal, Hofi Gézával és Kovács Katival közös munkájuk a Kell néha egy kis csavargás című 1976-os zenés rádiójáték, aminek több száma (Próbálj meg lazítani, Macska-duett) is slágerré vált.

Az alábbi felvételen Szenes Iván édesapja, Szenes Andor dalát adja elő. Részlet a Ha egy pianínó beszélni tudna című filmből:

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport