Elhunyt Szilágyi György

2010.10.21. 11:58

Hosszú betegség után, 81 éves korában elhunyt Szilágyi György költő, író, humorista. Temetését utolsó kiadója, Pion István tájékoztatása szerint temetését szűk családi körben tartják.

Szilágyi 1928. december 15-én született Budapesten. Saját visszaemlékezései szerint már gimnazistakorában villámtréfákat írt. 1949-től a Városi Színház titkára, a Fővárosi Varieté műsorigazgatója volt. Igazgatta a Vígszinházat és a Kamara Varietét is.

1962-től a Magyar Rádió irodalmi főosztályának szerkesztője, a kabarérovat vezetője, a szórakoztató osztály vezetőhelyettese volt. Marton Frigyessel együtt alapítója a Rádió Kabarészínházának, a korszak talán legnépszerűbb műsorának. 1989-91-ben Izrael budapesti nagykövetségének sajtótitkára volt.

Élete utolsó három évtizedében írásaiból élt. Leghíresebb szerzeménye a Hanyas vagy? című monológ, aminek a filmváltozata 1984-ben a lipcsei filmfesztiválon megnyerte a nemzetközi kritikusok díját.

Nyolc könyve jelent meg: Az első szó jogán (1959), Nem viccelek (1974), Komédia nagyban és kicsinyben (1985), Nem lehet letenni (1994), A Nyilas jegyében (önéletrajz, 1998), Kinn vagyok a viccből (2006), Dzsingisz Kohn Córeszban (2007), Mindenre emlékszem (2008).

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport