Kínában Mao Ce-tung születésnapjára emlékeztek

2010.12.27. 10:20
Kína-szerte megünnepelték Mao Ce-tung (Mao Zedong) néhai elnök születésének 117. évfordulóját vasárnap - olvasható a hétfői kínai sajtóban.

A Kínai Népköztársaság első elnökének szülőhelyén, a Hunan tartományi Saosan (Shaoshan) faluban december 26-án immár hagyományosan minden évben megemlékeznek a "nagy kormányosról". A helyszíni beszámolók szerint az idén ezen a napon már kora reggel sok látogató érkezett a faluba, hogy először - mintegy tiszteletből - ott fogyasszák el levesüket benne a végtelen metélt tésztával, amely a hosszú életet szimbolizálja.

A falubeliek és az eseményre máshonnan érkezettek ezután a Mao Ce-tung téren helyezték el virágaikat a névadó hatalmas bronz szobra előtt, és elénekelték a "Kelet vörös, felkelt a nap, Kínában megszületett Mao Ce-tung" kezdetű dalt, amely a kulturális forradalom idején (1966-1976) gyakorlatilag Kína himnusza volt. Saosanban közel tízezren vettek részt azon a meneten, amely a néhai államalapító otthonától vezetett a vasútállomás előtti térig. Mao szülőhelyén évente több millió turista-zarándok fordul meg.

Hunan székhelyén Csangsában (Changsha) a nagy hideg ellenére reggel ugyancsak kisebb tömeg indult a Hsziangcsiang (Xiangjiang) folyó Csücecsou (Juzizhou) szigetére, ahol Mao fiatal korában sok időt töltött, iskolába is járt, és gyakran úszott itt a folyó vizében. 2009 óta egy 32 méter magas Maót ábrázoló szobor is van a szigetecskén, ahol most verseit idézték, énekeltek és táncoltak.

Pekingben vasárnap több mint tízezren keresték fel Mao Tienanmen téri mauzóleumát. Köztük volt Mao unokája, Mao Hszin-jü (Mao Xinyu) történész, kutató, a kínai hadsereg jelenleg legfiatalabb - 40 éves - tábornoka is, aki családjával érkezett a Mennyei Béke terére. Mao azt szerette volna, ha elhamvasztják, de utódai másként döntöttek, s már közvetlenül halála után megkezdték a mauzóleum építését. Alig több mint fél évre rá el is készültek vele.

Sajtóbeszámolók szerint Hopej (Hebei), Ganszu (Gansu), Sanhszi (Shanxi), Santung (Shandong) és Honan (Henan) tartományokban is megemlékeztek Mao Ce-tungról, aki 1893. december 26-án született és 1976. szeptember 9-én halt meg. Kínában egyre terjed az elhunytak iránti tisztelet kifejezésének internetes formája, így ez alkalommal is sokan éltek a lehetőséggel egy külön honlapon (www.ssxw.net), ahol a megemlékezők nyomon követhették a nap krónikáját, és "elhelyezhették virtuális virágaikat".