Elhunyt Havasy Viktor zeneszerző

2011.01.13. 11:00

A Micsoda nagyszerű dolog, a Szereted-e még?, a Kapitány, a Fekete vonat című slágerek szerzőjét, Havasy Viktor zeneszerzőt és zongoristát szerdán rövid szenvedés után érte a halál.

Havasy Viktort életének 82. évében halt meg, temetéséről később intézkednek.

Pályafutását a Honvéd Művészegyüttesben kezdte, majd az Operaház kórusában volt tenorista. Később önálló zenei útra lépett, előbb zongoristaként a Harsányi Együttesben muzsikált, később saját dalokat kezdett írni, ami meghozta számára a sikert. Mintegy ötven éven keresztül alkotott, a táncdal- és nótaénekes szakma szinte összes jelentős előadójának írt dalokat.

Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Koós János előadásában ismertté vált Micsoda nagyszerű dolog, Kapitány, Jó volna hinni még a boldogságban, Mondjátok meg Máriának, Nem baj, ha múlnak az évek, a Szécsi Pál által előadott Szereted-e még és Két összeillő ember, a Poór Péter énekelte Fekete vonat vagy a Harsányi Gábortól hallott Rézmozsarat vegyenek.

Magyarországon kívül a szomszédos országokban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában is fellépett.

Havasy Viktor munkásságát az Artisjus életműdíjjal jutalmazta, Balatonföldvár - második választott otthona - pedig díszpolgárrá avatta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport